Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

A bábjáték varázsa nemcsak a közönség reagálása és részvétele nyomán jön létre, hanem abból is fakad, hogy a bábok közvetlenül a nézőkhöz szólnak és őket is belevonják a cselekménybe. A bábjáték néma világának feltárása, amely ha ismerjük nyelvét - a gesztusok és alapvető érzelmek nyelvét -, olyannyira beszédessé válik: nagyon tanulságos a szinházmüvészet számára. Bernard Shaw utolsó színdarabja, a Shakespeare Shaw ellen tiz perces időtartamú vidám bábjáték. Shaw bevezetésében nagyon érdekes megállapitásokat tesz. "Amikor valamelyik báb beszél vagy elesik és a többieket félreállitják, akkor ezeknek, annak ellenére, hogy láthatók, olyan észrevétlennek kell maradniuk, mintha ott sem lennének. Az élő színészeknek is meg kell tanulniuk, hogy ilyen esetekben ők se mozdítsák egyetlen tagjukat, sőt, még arcizmuk se rezdüljön. Nem szabad kezdők módjára beavatkozniuk a többiek játékába, hogy ezáltal elvonják róluk a közönség osztatlan figyelmét."

Napjainkban a szinpadtechnika olyan fejlettségre tett szert, hogy könnyű lenne a bábok párbeszédeit tájak vetítésével vagy a legszebb hangokról készült hangfelvételekkel megtámogatni, de ez tönkretenné a bábjáték fantáziáját és varázsát. Abban, ha egy színész mozog vagy beszél, semmi különös sincs, de amikor egy báb csipog és a szemét forgatja, az csodával ér fel.

Az elvérosiasodás komoly csapást mért a bábszínház őseredeti, erőteljes művészetére. Európában a marionettszinház megsínylette az előadás módjáról alkotott hamis felfogásokat. Ott egyre növekvő hajlam mutatkozik, hogy nagyobb súlyt fektessenek a rendezésre, a díszletre és a rivaldafényekre, mint az egyszerűségre, mozgékonyságra és mindenekelőtt a fantáziára, amely pedig a lelke a bábszínháznak. Ha nem őrizkedünk ettől a színházat utánzó irányzattól, akkor a bábok szalondiszletek rabjaivá válnak, ahol elvesztik színüket és elevenségüket.- 115