Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
A bábjáték A bábjáték a drámának talán legrégibb népi formája. Az embernek azt a Tágját, hogy egy néma bábuba életet leheljen, már az ősi mondákban megtaláljuk. Pygmalion vágya, hogy Galatheát életre keltse, az embernek azt a becsvágyát tükrözi, hogy az istenekkel versenyre keljen és saját teremtményébe életerőt öntsön. Az indiai mitológiában egy jógi képes emberi lényeket kóvé változtatni, avagy szobrokat életre kelteni. Farvati, Siva isten varásslatos szépségű felesége, agyagból egy kis figurát formált, bűvös érintésével életre keltette és vele őriztette az udvart, mialatt az istennő fürdött. így született Ganesa isten, akinek elefántfeje volt és "a patkányon lovagló istenként ismeretes. A klasszikus szanszkrit dráma főszereplője, a Szutradhara nevét /a fonalak tartója/ talán az ezt az időszakot megelőző bábjátékokról kapta. Az embereket időtlen idők óta az istenek kezében levő bábokhoz hasonlították, marionettekhez, amelyek az istenek kívánsága szerint cselekszenek. Isten, a nagy bábjátékos, láthatatlan szálakon táncoltat minket az élet színpadán. Az emberek aztán a maguk részéről ugyancsak bábokat alkottak maguknak, akiket immár ők táncoltattak és mámorral töltötte el őket az érzés, hogy az istenekhez váltak hasonlóvá. A faluban gyermekkoromban sok vándor-bábjátékos előadását láttam. Amikor megperdült a kis dob, odagyültünk köréje. A vastag gyapotkanóccal táplált nagy agyaglámpa ijesztő árnyékokat vetett és fokozta a feszültséget és az izgalmat. A parányi rögtönzött színpadon, amelyet körültolongtak a falusiak, egy más világot láttunk. Hallottuk a fegyverek csörgését és résztvettünk a radzsputák lovagiszerelmi történeteiből származó hercegek és hercegnők csatáiban és kalandjaiban. Teljesen az előadás varázsa alatt álltunk. Amikor a bábjátékos elfujta lámpáját, bábuit egy- loö -
