Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
utaztam volna, ha nem történt volna az életemben az a legfontosabb dolog, ami most mindjárt megtörténik." "Ragulinékhoz - felelte hangosan és a férfire emelte boldogan ragyogd tekintetét. - Megegyeztem velük, hogy majd vezetem a háztartást, gazdasszony leszek vagy ml." "Jaenyevoba? Hetven versztányira van innen" - mondta Lopahin és elhallgatott. "Host, most mindjárt meg fogja mondani, hogy sehova sem kell utaznom, hogy értelmetlen dolog Idegen emberekhez mennem házvezeténének, hogy tudja, hogy szeretem és meg fogja mondani, hogy 6 Is szeret engem. Miért hallgat ilyen hosszan?" "Hét végétért az élet ebben a házban" - mondta végül, hosszú szünet után lopahin. "Semmit sem mondott. Uramisten, mi ez, hát vége, igazán vége? - suttogta alig hallhatóan a lány és a szeme csupa könny lett. - Nem, nem szabad sírni, meglátja a könnyeimet - folytatta. - Igen, én csak valamit kerestem, valami holmit, amikor bejöttem ebbe a szobába. Milyen ostoba is vagyok. Milyen boldog voltam akkor... Megint keresgélni kell és akkor nem veszi észre, hogy sirok." És erőt vett magán, igyekezett visszatartani könnyeit és figyelmesen nézegette a becsomagolt holmikat. "Hol is van ez a... - mondta hangosan. - Vagy talán a táskába tettem?... Nem, egyszerűen nem tudom elképzelni sem - mondta újból halkan -, hogy mi lesz. Hogy is mondta? Igen, azt mondta: ,Hát végétért az élet ebben a házban’. Igen, mindennek vége." S azzal a lány befejezte a keresgélést és nagyon egyszerűen azt mondta: "Igen, ebben a házban végétért az élet... És többé nem is lesz..."-Nagyszerű - suttogta Sztanyiszlavszkij -, érzik, hogyan robbant felazinre ebben a mondatban mindaz, amit a jelenet során felhalmozott? "Én meg Harkovba utazom most... még ezzel a vonattal. Sok a dolgom. Itt meg itthagyom Jepihodovot... Felfogadtam"- 97 -
