Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
",Rég akarok kérdezni valamit magától...’ .Tessék, kérdezzen.' ,Itt van’ - mondta Levin s fölirta a kezdőbetűket: a,a,v: n,l,a,j: a,v,ca,a? Ezek a betűk azt jelentették: amikor azt válaazolta: nem lehet, azt jelentette: soha,vagy csak akkor? Nem volt semmi valószintisége, hogy ezt a bonyolult mondatot meg tudja fejteni, de Levin úgy nézett rá, mintha az élete függött volna tóle, hogy megérti-e. ...Kitty néha rápillantott, a tekintetével kérdezte: ,Az-e, amire gondolok?’ .Megértettem’ - mondta éa elpirult. ,Ez a szó mi?’ - mondta Levin az s betűre mutatva, amely a soha szót Jelentette. ,Ez azt jelenti: soha’ - mondta ő. - .Csakhogy ez nem igaz !’ Levin gyorsan letörölte, amit felirt, odaadta neki a krétát és felállt. Kitty ezt irta: a,é,n,t,m,v... Levin kérdőn, félénken pillantott Kittyre ,Csak akkor?’ Igen, felelt a mosolygása. ,És m... és most?’ - kérdezte Levin. .Olvassa el. Azt mondom, arait szeretnék. Nagyon szeretnék.’ - S ezeket a kezdőbetűket irta föl: h,e,t,f,é,m,a, a,a,t. Ez azt jelentette: Ha el tudná felejteni és megbocsátaná azt, ami történt. Levin megfeszült, reszkető ujjaiba fogta a krétát, eltörte és a következő szavak kezdőbetűit irta föl: nincs mit elfelednem és megbocsátanom, mert nem szűntem meg szeretni. Kitty elakadt mosollyal pillantott rá. «Megértettem’ - suttogta. Levin leült és egy hosszú mondatot irt föl. Kitty mindent megértett, meg sem kérdezte, úgy van-e, fogta a krétát és felelt. Levin sokáig nem tudta kitalálni, mit irt, s minduntalan a szemébe nézett. A boldogságtól szinte sötét lett kö- 91 -
