Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
Magéhoz szorította a bőröndöt. ,És ha ezzel együtt oldanék kereket?... Menekülni kell...» Ezeket a gondolatokat idegennek érezte, mintha valaki kivtilről erőszakkal tuszkolta volna őket a fejébe. Égették, fájdalmasan perzselték, csípték az agyét és mint tüzes szálak csapkodták a szivét... Ekkor szivének egyetlen nagy és heves erőfeszítésével, amely egész lényét felrázta, kioltotta mindezeket a ravasz, kicsiny, gyenge tüzeket és parancsolóan azt mondta magának: .Szégyelld magad!* Egy csapásra jobban érezte magát és most már teljesen megerősödve hozzátette: ,Ne hozz szégyent a fiadra! Senki sem fél...’ Ez a néhány másodpercnyi tétovázás mintha mindent öszszesüritett volna benne. Most már nyugodtabban vert a szive. ,No, most mi lesz?» - gondolta éberen figyelve. A rendőrkém magához hivott egy őrt és szemével Nyilovnára mutatva, súgott neki valamit... Nyilovna beljebb húzódott a pádon. ,Csak legalább ne verjenek meg...» Az őr megállt »ellette* hallgatott egy ideig, aztán halkan, de szigorúan azt kérdezte: ,Mit lesel itt?» .Semmit.’ ,Ne mondd! Te tolvaj! Ilyen öreg és... Hát hová gondolsz?! * Nyilovnának úgy rémlett, hogy ezek a szavak Jobbrólbalról arcul ütik. E gonosz, rekedt szavak úgy fájtak,szinte szaggatták az orcáját és majd kiverték a szemét... ,Én? Én nem vagyok tolvaj! Hazudsz!» - kiáltotta teli tüdővel, s felháborodásának forgószele mindent körbe pörgetett előtte és megrészegitette szivét a megbántódás keserűségével.- 90 -
