Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Ellenőrizze önmagát - mondogatta, sürü, ősz szemöldökét összevonva -, sohase feledje el, hogy mielőtt alkotni kezdene, fel kell lazítania izmait, hogy alaptermészete szóhoz juthasson. Kit jelent az, hogy összeszedi gondolatait? Sokan úgy hiszik, hogy ez annyit jelent, mint elmélyedni önmagunkban. Ebből csak erőltetettség lesz. Nézzenek végig az előadótennen, válasszanak ki valakit, akihez szólnak, vegyék célba és kezdjenek beszélni. És ne suttogjanak. Ha suttognak, és nem normális hangon beszélnek, akkor hazudnak. Ez azt jelenti, hogy nem biztosak benne, milyen célzattal beszélnek és nem értékelték eléggé a feltételezett körülményeket. Ha azonban csak egyszerűen felerősítik a hangjukat, akkor ez erőltetett lesz és hamis, vagyis olyan feltételezett körülményekre lesz szükség, amelyek akarva, akaratlanul hangosabb beszédre késztetik önöket. Nagyobb hangerővel beszélnek, ha tanácsomat megfogadják, de akkor már azért, mert ennek valamilyen belső oka van, erre valamilyen belső feladat készteti önöket. Ne rajzolják nekem a képet taglejtésekkel és arcjátékkal, erre való a szó. Értsék meg, hogy ezek a kis mosolyok a zavar, a tehetetlenség jelei. Küzdjenek ez ellen. Jusson mindig eszükbe a színészi mosoly alantassága. Ha eljutnak a beszédben a kötetlenséghez, akkor fognak eljutni az igazén eleven beszédhez. Ueg kell szabadulni mindentől, ami fölösleges. Ez a legfontosabb. Erre kell törekedni a legelső pillanattól kezdve.

Sztanyiszlavszkij igényessége állandóan növekedett. Amikor sikerült elérnie, hogy a hallgatók túljutottak egy bizonyos fokozaton, azonnal arra biztatta a hallgatót és a pedagógust, hogy még tovább és még elmélyültebben dolgozzék.

Emlékszem arra az órára, amelyen egyik tanítványom Csehov Merénylő clmü elbeszélését olvasta fel.

Érezheti - mondta Sztanyiszlavszkij, amikor a szininövendék befejezte az elbeszélést -, hogy amikor lát valamit,- 77 -