Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
akkor arról mesélni tud partnerének. Ha azonban arról beszél, amit nem lát, akkor kénytelen cifrázni a szavakat (nagy, naagy, kicsi, kiicsi). Mihelyt nem látja maga elótt a dolgokat, már nem is cselekszik, máris elkerülhetetlenül elkezdi megjátszani és sablonokba esik. Hogyan lehet a sablont elkerülni? Nem szabad hagyni, hogy a látomások szalagja elszakadjon. Ha a színészek erre képesek lesznek, biztosíthatom önöket, hogy az előadásokat oly rövid határidő alatt bemutatásra késszé tehetjük, amilyenről ma még nem is álmodunk. Most pedig - folytatta Sztanyiszlavszkij - ellenőrizze önmagát, vajon nem túlságosan felületes-e az átfogó cselekvés. Próbálja ezt elmélyíteni, gondoljon arra, miért irta Csehov ezt az elbeszélést. Csehov soha semmiről nem beszélt felületesen,mindig feltárta annak a ténynek legfelső lényegét, amiről irt. Megfogott valami témát, felszínre hozta és kikerekedett belőle valami félig komédia, félig félelmetes tragédia. Próbáljon meg ebben az irányban elindulni, tekintsen a dolgok mélyére és lehet, hogy megsiratja majd ezt a "merénylőt", sírva fakad azon, hogy volt idő, amikor az emberek még a tudás elemeit sem kaphatták meg, s mégis azt kívánták tőlük, hogy ismerjenek mindenféle törvényt stb. és megbüntették őket azért, amit nem értettek meg. Ez az akkori élet rettenetes tragédiája. Miközben beszélt, Sztanyiszlavszkij "bemutatta" a "merénylőt", megmutatta a szerző szövege nélkül,néhány szóval, vonással, mozdulattal, (közben figyelmesen nézett valamit és kezefejével időnként végigsimitotta homlokát) és elénk varázsolt egy embert, aki cseppet sem hasonlított Sztanyiszlavszkij ra és a maga elevenségében, őszinteségében és megrendítő naivitásában annyira élő parasztember volt, hogy szerettük volna még hosszan nézni a nagyszerű realista színésznek, Sztanyiszlavszkijnak ezt a zseniális kis vázlatát.- 78 -