Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

tamban lássuk a szereplők életét. így tehát az elbeszélést előadó színésznek éreznie kell a tény perspektíváját melyről beszélni fog. Más szóval a színész az elbeszélésben kénytelen előre tudni az események egész menetét és úgy kell elosztania a tényeket, hogy elvezethesse a hallgatóságot ahhoz, aminek kedvéért elmeséli az átélt dolgokat.

Kezdtem ellenőrizni önmagamat, megpróbáltam visszaemlékezni, hogyan hangzik el egy elbeszélés az életben. Tegyük fel,arról akarok beszélni hogyan lettem a Művész Színház tagja. Esetleg gyermekkorommal kezdem az elbeszélést, az is lehet, hogy felruházom elbeszélésemet apró-cseprő részletekkel, amelyek azonban szükségeseknek tűnnek számomra ahhoz, hogy feltárjam az alapvető tényt, amit ismertetni akarok és az elbeszélés során mindent ennek az alapvető ténynek a szolgálatéba állitok.

Minél többet gondolkodtam az elbeszélés színpadi problémájáról, annál világosabbá váltak előttem Sztanyiszlavszkij szavai: "Bármilyen monológot, bármilyen elbeszélést mondjon is el a szininövendék, arra van szükség, hogy anynyira elképzelje azt a képet, amelyről beszélni fog és anynyira hozzászokjék, hogy az saját emlékévé váljék."

A stúdióban tanított művészi beszéddel kapcsolatban Sztanyiszlavezkij egyik kategórlkus követelése az volt,hogy ennek a tárgynak a tanitása semmiben se különbözzék a színészi mesterség tanításától.

Ezért az elbeszélés kidolgozásában is kötelezővé tette azt a cselekvő elemzést, amelyet a szerep kidolgozásának kezdetére javasolt a színészeknek.

Hogy a kép, amelyet a szerző az elbeszélésben rajzol, a szininövendék számára saját emlékévé véljék, messziről kellett elindulni a munkában. Sztanyiszlavszkij útmutatásai alapján, mielőtt hozzákezdiem volna a gyakorlati foglalkozásokhoz, el kellett igazodnom minden kiválasztott elbeszélés eseményei között, meg kellett határoznom az elbeszélé- 66 -