Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

egyik elbeszélés. Azt Is ajánlotta, hogy meséljünk el valamilyen esetet saját életünkből. Ehhez a szininövendéknek arra van szüksége, hogy a lehető legteljesebben,legrészletesebben és legvilágosabban emlékezetébe idézze az adott esetet, s azután mesélje csak el a hallgatóságnak.

Alkotó képzelőereje arra készteti a szininövendéket, hogy elképzelje azokat a körülményeket, amelyek között ma, itt, jelenleg el szeretné mesélni az adott partnernek élete adott eseményét.

Ha a szininövendék elsajátítja ezt a gyakorlatot, akkor arra van szükség, hogy megértse, hogy amikor elmesél egy esetet saját életéből, csak vissza kell emlékeznie arra. Egy monológ vagy egy elbeszélés feldolgozásakor azonban annyira mozgásba kell hoznia képzeletét, annyira hozzá kell szoknia az adott képhez, amelyről beszélni fog, hogy az saját emlékévé váljék.

Amikor a szininövendék már eléggé részletesen elképzelte az elbeszélendő képet, meg kell osztania visszaemlékezéseit partnerével, hogy szavakkal rajzolhassa le saját látomásait.

A legfontosabb - hangsúlyozta Sztanyiszlavszkij -, hogy megtaláljam az igazi kapcsolatteremtéshez vezető utat. Lelkem tapogatóinak meg kell érezniük a partner lelkét. Meg kell találnom azt a szerves folyamatot, amelyben a továbbiakban a szavak elhelyezkednek. Következésképpen elsősorban ki kell fürkésznem a partnert, másodszor arra kell kényszeritenem, hogy befogadja az én látomásomat és harmadszor próbára kell tennem a partner érzékelését. Ehhez arra van szükség, hogy időt adjak a partnernek annak meglátására, amit elmondok neki.

Az a szinész, aki egyszerűen csak megtanulta a szerepet - mondta Sztanyiszlavszkij -, mindig úgy beszél a színpadon, hogy nem várja meg, felfogta-e szavait partnere. Pedig az életben mindig megvárjuk, hogy akihez szólunk, mindezt elképzelje és magáévá tegye.Hogyan válhatnának hát ért- 63 -