Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Sztanyiszlavszkij mindenekelőtt a színdarab életkörülményeire irányította a színész figyelmét és elsősorban azt követelte tőle, hogy már a munka kezdetén a "szerepről" való gondolkodás helyett állítsa önmagát a szereplő személy helyébe és saját szempontjából figyelje meg a szerző által megadott tényeket ás eseményeket.

"Hogy saját érzelmeivel, saját eleven viszonya alapján Ítélhesse meg a tényeket, a színész belsőleg a következő kérdést teszi fel magának és a következő feladatot oldja meg: .milyenek az én emberi lelkem belső életének körülményei - kérdezi önmagét -, milyenek az én személyes, eleven emberi gondolataim, vágyaim, törekvéseim, tulajdonságaim, természeti adottságaim és hibáim, amelyek arra kényszerithetnek engem, az embert, a szinészt, hogy a darab szereplőihez és eseményeihez úgy viszonyuljak, ahogyan az általam alakított szereplő személy viszonyul’.

Ettől a perctől kezdve indul meg tulajdonképpen az alak megformálásának bonyolult alkotó folyamata.

A szinész arra törekszik, hogy megmagyarázza önmagának a szereplő személy viselkedését, s ezért megpróbál eligazodni a szereplő feltételezett életkörülményeiben és egyben igyekszik önmagát az általa alakított személy helyébe állítani. Ez a folyamat rendkívül bonyolult. A szinész egy személyben anyag és alkotó, s amikor kialakítja elképzelését a szerepről, tudja, hogy ennek az elképzelésnek megvalósításához nincsen más anyaga, mint saját hangja, saját teste, gondolatai, temperamentuma és érzései. Következésképpen ahogyan Sztanyiszlavszkij mondta - meg kell találnia önmagát a szerepben, s azután létre kell hoznia "a szerepet önmagában", Mindehhez állandó és megfeszített munkára van szükség.

Pontosnak tartom itt megjegyezni, hogy "a tények értékelése" rendkívül bonyolult alkotó folyamat, amely arra

^Színészi szerepalkotás, 365. p.- 49 -