Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Az a helyes, ha a színészek, miutén megismerkedtek a darabbal és a szereppel, egyre több és egyre nagyobb teret engednek színészi elragadtatásuknak, lelkesítik vele egymást, élvezik a darabot, többször is elolvassák az egészet és a részleteket, eszükbe idéznek minden olyan részt, amely megtetszett, a darab uj meg uj szépségeit tárják fel egymás előtt, vitatkoznak, kiabálnak és izgulnak, álmodoznak saját szerepükről és a többiekéről, a rendezésről. Az elragadtatás és a műélvezet a legjobb eszköze a darabhoz és szerephez való közeledésnek, a velük való megismerkedésnek.

A színész tehetségének egyik sajátossága és a belső technika egyik legfontosabb feladata, hogy fel tudjuk ajzani érzéseinket, akaratunkat és elménket."1'

Sztanyiszlavszkij azonban amellett, hogy a darab elragadtatott elemzését javasolja, pontosan megmutatja azokat az utakat, amelyek a drámai mü lényegének igazi feltárásához vezetnek.

Az volt a véleménye, hogy a megismerő elemzésnél a leghozzáfórhetőbb sik a tények, az események, vagyis a darab meséjének sikja. Ezért azt javasolja, hogy a darab módszeres elemzését az események, vagy ahogy néha ezeket nevezte, a cselekvésbeli tények egymásutániságának és kölcsönös hatásának meghatározáséval kezdjük.

Szükségesnek tartotta, hogy a színészek tanulják meg, hogyan kell a színdarabot a legfőbb események alapján elemezni: akkor azután megértik, hogyan épiti fel a szerző a cselekményt.

Sztanyiszlavszkij arról is beszélt, hogy nem könnyű dolog megtanulni, hogyan kell meghatározni a drámai műben a főbb eseményeket és ki kell alakitanunk önmagunkban azt a széles látókört, amely segítségünkre lesz, hogy megkülönböztessük a fontosat a kevésbé fontostól.

^Sztanyiszlavszkij: Színészi szerepalkotás. Iszkuszsztvo, 1950. I. kötet, 317. p. (oroszul)- 30 -