Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

sok oka van, s az első a következőkben rejlik: az életben mindig azt mondják, amit kell, amit valamilyen célból, valamilyen okból vagy ezUkaégazerüeégből mondani akarnak, valódi, produktiv és céltudatos szóbeli cselekvés kedvéért beszélnek... A színpadon nem ez a helyzet. Ott idegen szöveget mondunk, amelyet a szerző ir elő számunkra,s eléggé gyakran nem azt, amit kívánnánk, amit mondani szeretnénk.

Emellett az életben gyakran beszélünk arról ás annak a hatása alatt, amit reálisan vagy képzeletünkben magunk körül látunk, arról, amit valóban érzünk, amit valóban gondolunk, s ami a valóságban létezik. A színpadon ellenben arra kényszerítenek, hogy ne azt mondjuk, amit mi magunk látunk, érzünk vagy gondolunk, hanem azt, amiben élnek, amit látnak, éreznek és gondolnak az általunk alakított hősök."1/

Mit kell tennünk, hogy a szerző szövege saját szerves színészi szövegünkké váljék? Mit tegyünk, hogy éppen az adott szó váljék a színész számára a cselekvés fegyverévé, hogy ez a szó a lehető legjobban kifejezze a színész érzéseit és gondolatait, amelyek egybeesnek az általa alakított hős érzéseivel és gondolataival?

A szerző szövegét a magunk szövegévé változtatnunk csak akkor lehet, ha fokozatosan beleolvadunk az ábrázolt hős személyébe, ha eljutunk ahhoz az állapothoz, amikor azt mondhatjuk: "én vagyok ő". A nagy célhoz, a szerző szövegének elsajátításához csak akkor juthat el a színész, ha alaposan és, ahogyan Sztanyiszlavszkij mondta, "becsületesen" tanulmányozza az általa alakított szerep életkörülményeit. A színházi próbák folyamán és a szinész szerepalkotói munkájában ez a cél marad a legfőbb.

^A színész munkája, 490. p.

28 -