Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
Arra tanít bennünket, hogy teljes egészében fogjuk át az ábrázolt alakot, hogy a sokféle egyéni vonást alá tudjuk rendelni az alakot irányitó eszmének; megóv bennünket a művészetben oly veszélyes értékelési módtól, amikor a szerepben és a darabban levó egyes momentumokat úgy értékeljük, hogy nem vesszük figyelembe szerves kapcsolatukat a drámai mü minden feltételezett körülményével és eszméjével. A szinész perspektívájáról szóló tanítás azokat a fontos kérdéseket is megvilágítja, amelyek technológiai felfegyverzet tségünkre vonatkoznak.de elsősorban a művészi elgondolás kérdését állítja elénk. Rendkívül nagy hiba lenne számításon kívül hagyni ezt a tényt. A nagy művész, aki a körülötte dolgozókat elkápráztatta rendezői és színészi képzelőerejének kimerithetetlen gazdagságával, aki azt vallotta, hogy az alapvető alkotói impulzus a képzelőerőben rejlik, ez a művész, Sztanyiszlavszkij soha nem becsülte le az elgondolás folyamatát, hanem megóvta attól, hogy formálissá vagy akár banálissá, sablonossá váljék, Kimondta, hogy az a szinész, aki nem tanulmányozza eléggé a színdarabot és felületesen alkot róla Ítéletet, elvágja maga előtt a szerző elgondolásának mélyreható feltárásához vezető utat. Az ilyen szinész képzelőereje hallgat s ő még semmit sem értett meg a műből, de máris "tudja", hogyan kell játszania a neki felajánlott szerepet. Sztanyiszlavszkij óvott az ilyen futtában megérett "elgondolástól". A szerző szövegének minden szavát, minden eseményét, a szereplő személy minden tettét elemezni kell, hogy megtöltsük vele a szinész képzelőerejét és beleirányitsuk annak az áradatnak medrébe, amely a mü fő feladatához vezet. Éppen ezért Sztanyiszlavszkij állandó mozgásban tartja a szinész képzelőerejét, nem engedi meg, hogy a rendező túlságosan hamar elmagyarázza azt, amihez a szinésznek saját tapasztalata alapján kell eljutnia.- 23 -
