Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Sztanylszlavszklj fizikai ereje kimerűlőben volt ás mesterünk 1938 nyarán már alig kelt fel betegágyából. Az orvosok szigorúan megtiltották, hogy növendékeivel foglalkozzék. Gondolatai azonban nem szűntek meg a stúdióval foglalkozni és hol az egyik, hol a másik pedagógust hivatta magához, kérdezgetett.beszélt... Soha nem felejtem el utolsó találkozásunkat.

Szemét most is gondolatok fénye tette elevenné, de a szempár köré sötét árnyak terűitek.-Mi van a stúdióban? Hogyan folyik a munka? - kérdezte - Érzik-e a növendékek a fizikai cselekvés kidolgozásának szükségszerűségét? Képesek-e már a látás folyamatára? Megértik-e, hogy a beszélgetés a cselekvés elóhangja? Tudnak-e már szavakkal cselekedni? Mutatkozik-e bennük érdeklődés a jellemek természetes megformálása iránt? És ami a legfontosabb, megértik-e, hogy a művészetnek teljesen át kell adnunk magunkat, s hogy ehhez fő feladatra van szükségünk az életben? S ezt a fő feladatot nem lehet megtalálni az élet, a Haza által elénk állított feladatok mély és széleskörű felismerése nélkül. Ezért van az, hogy az etika adja a művészetben az élet alapját.

Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Sztanyiszlavszkijtól hallottam.

KÖVETKEZTETÉSEK

Ha megpróbáljuk felmérni azt a kincset, amelyet Sztanyiszlavszklj és Nyemirovics-Dancsenko hagyott ránk, arra a meggyőződésre jutunk,hogy a színpadi művészet alapvető kérdésének - a szó művészetének - megoldásában dialektikus utat Javasoltak számunkra.

Azáltal, hogy a szerző szavát az alkotó művészet koronájának s egyben alapjának nevezték, megóvták a színészt- 156 -