Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
Sztanyiszlavszkij mélységesen tisztelte Uocsalovot és a többi nagy színész tehetségének emlékét, de fáradhatatlanul ismételte, hogy a színész száméra az a legnagyobb veszély, amikor magával ragadja a más színészek által felkutatott nagyszerű alkalmazkodásokról szóló leirés, vagy elbeszélés és ezeket akarja utánozni. Ebből keletkeznek azután a sablonok. Sztanyiszlavszkij a legkülönfélébb módszerekkel késztette arra a színészt, hogy szerves közérzete alakuljon ki a színpadon, amelyből azután önálló alkalmazkodás jöhet létre, elismerte azonban azt is, hogy egyes esetekben fel lehet használni a sugalmazott alkalmazkodási módszereket, hanem ezeket - ahogyan ő mondotta - "óvatosan és bölcsen" kell felhasználni. Nem szabad az ilyen alkalmazkodási módszereket közvetlenül adott formájukban elfogadni - mondotta. Nem szabad egyszerűen lemásolni őket. Képeseknek kell lennünk, hogy a mások alkalmazkodási módszereit mágiáikévá, sajátunkká tegyük. Ehhez a képzelőerő hatalmas munkájára, uj feltételezett körülményekre van szükség. így kell eljárni olyan esetekben, amikor a szinész az életben találja meg a szerepe száméra jellegzetes alkalmazkodási módszereket és ezeket fel akarja használni a szerep megformálásában. Ilyen esetekben is el kell kerülni a másolást, amely mindig azt eredményezi, hogy a szinész tuljátssza a szerepet, mesteremberré válik. A TEMPÓRITMUS A módszer igen fontos része a még kevéssé kidolgozott tempóritmus. Sztanyiszlavszkij életének utolsó éveiben rendkívül nagy figyelmet szentelt ennek a színpadi problémának és azt mondta, hogy jelentős felfedezést tett, amely abban 137 -
