Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
legyünk végigvinni az alapgondolatot az azt kialakító mondatok láncolatán. Ahogyan Sztanyiszlavszkij harcolt az ellen, hogy a szerep egyes epizódjait úgy játsszuk el, hogy nem teremtjük meg a perspektivikus kapcsolatot a további cselekménybeli fejlődéssel, ugyanúgy harcolt az ellen is, hogy a színész ne értse meg a perspektívát a beszédben.-Miért tett pontot? Hát befejeződött itt a gondolat? - szakította félbe haragosan egyik tanítványát.- Konsztantyin Szergejevics - válaszolta félénken a növendék -, a szerző itt pontot tett.- Megfeledkezett a fokozás törvényéről? Miért vélekedik úgy, hogy ez a törvény nem vonatkozik a pontokra? - és emlékeztetett Shaw ismert mondására, hogy az Írásos művészet nyelvtani kidolgozottsága ellenére is képtelen visszaadni a hangsúlyt, hogy ötvenféleképpen lehet mondani igent és ötszáz módon nemet, leírásukra azonban csak egyetlen mód van. Sztanyiszlavszkij megkérdezte:- Vajon csak egyetlen hangsúlybeli módja van a pont érzékeltetésének? Meg kell érteniük, miért tett a szerző itt pontot és miért nem pontosvesszőt vagy három pontot. Talán különösen hangsúlyozni akarja ezt a gondolatot, talán ki akarja emelni a következőt, s ezért előkészíti ennek a kiemelésnek a lehetőségét. Ismerniük kell az Írásjelek hangsúlybeli rajzát és fel kell használniuk azt az egész gondolat kifej ezésére. Csak ha végiggondolják és végigelemzik a teljes részletet és feltárul a távoli, szép, vonzó perspektíva, csak akkor lesz beszédük úgyszólván meszszelátó és nem ilyen rövidlátó , mint most. Akkor képesek lesznek rá, hogy ne egyes mondatokat és szavakat, hanem teljes gondolatot mondjanak. 122 -