Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Képzelje el, hogy először olvas egy könyvet. Nem tud­ja, hogyan fogja továbbfejleszteni gondolatát a szerző. Az ilyen folyamatból hiányzik a perepektiva és az elolvasot­­takból csak a legközelebbi szavakat, mondatokat érzékeli. A szerző vezeti az olvasót és fokozatosan feltárja saját perspektíváját. A mi művészetünkben a szinész nem dolgozhat perspektí­va és végcél nélkül, nem dolgozhat a fő feladat nélkül; el­lenkező esetben ugyanis senkit sem késztethet rá, hogy meg­hallgassák őt. Ha azonban minden mondatban befejezi a gon­dolatot, a beszédnek miféle perspektívájáról lehet szó?Majd ha befejezi a gondolatot, akkor tegyen olyan pontot, hogy megértsem: valóban befejezte ezt a gondolatot. Képzelje el képletes módon azt a pontot, amelyet sza­vaimban egy egész gondolatsor végére teszek. Képzelje el, hogy felmásztunk egy igen magas sziklára, amely egy fene­ketlen szakadék felett tornyosul, felemeltünk egy nehéz kö­vet és lehajitottuk a mélybe. Hát ilyen pontot kell tenni a gondolat b e f e j e - zésekor. Sztanyiszlavszkij az egyik előadáson a lélektani szü­netről beszélt és a következő példát említette:- Tegyük fel - mondta -, hogy holnap hosszú szünet után Famuszovot fogom játszani és két ember kivételével meghivom az egész évfolyamot az előadásra. Azok a növendékek nem jö­hetnek el, akikkel fegyelmezettség szempontjából elégedet­len vagyok. Maga nem jön el - fordult szigorúan a legfe­gyelmezetlenebb diákhoz -, és ...maga sem - fordult egy igen tehetséges növendékhez, aki nemrégiben életében elő­ször elkésett az előadásról.-Felfigyeltek-e - kérdezte ezután -, hogy szünetet tartottam az "és" kötőszó után? Tudott dolog, hogy ezzel megszegtem a beszéd törvényeit, mert az "és" kötőszó után megengedhetetlen bármiféle szünet. Én azonban azért tarto­tam ezt a lélektani szünetet, hogy eny­- 123 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom