Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

feltétlenül türelmesen várja a megkezdett mondat folytatását ás befejezését és ha ebben hisznek, akkor nem fognak kapkodni. Ez nemcsak megnyugtatja a színészt, hanem arra készteti, hogy igazán megszeresse a vesszőt, annak minden természeti adottságával együtt.

Setanyiszlavszkij nemcsak szükségesnek tartotta ezeket a foglalkozásokat, hanem szerette is. Â színpadi beszéd és a tökéletes beszédtechnika elsajátításában az önképzés hatalmas iskoláját járta meg és ezért ragyogóan tudta bemutatni a beszéd törvényei szerinti beszédet. Szólt arról az élvezetről, amelyet akkor érez a szinész, ha képes egy hosszú elbeszélésben vagy mondatban megtörni a vessző előtt a hangsúly vonalát és magabiztosan várni abban a tudatban, hogy senki sem fogja félbeszakítani vagy siettetni.

Sztanyiszlavszkij egyre fokozta a beszéd hangsúlybeli gazdagsága iránti igényeit és kiemelte, hogy a szinész csak akkor képes elsajátítani a hangsúlybeli rajzokat, ha elsősorban saját hangja felett uralkodik.

Azt mondogatta, hogy a szinész gyakran nem érzi, hangsúlyozása mennyire emlékeztet egy olyan gramofonra, amelynek tűje mindig ugyanabba a barázdába zökken vissza.-Figyeljék csak meg, hogy az életben nem találnak két olyan szót sem, amelynek ugyanaz lenne a kottája - mondta gyakorta. - A színészek meg az esetek többségében a fizikai erőltetésben keresik a beszéd erejét.

Sztanyiszlavszkij a következőképpen birálta azokat a színészeket, akik szembeszökő fogásokkal akartak színpadi hatást kelteni:

"Ökölbe szorítják a kezüket, egész testükkel erőlködnek, megmerevednek, a hideg majd kirázza őket, hogy fokozzák a nézőkre tett hatást. Ennek következtében aztán a hangjuk éppen olyan erővel préselődik ki torkukból, ahogyan én most magát meglököm vízszintes irány-1/|,A színész munkája, 518-519. P*- 115 -