Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

felszínre hozza a szövegmélyét. Mig a logikai ezUnet nélkUl a szöveg lélektanilag helytelen, a lélektani szünet nélkül mér élettelen is.

Sztanyiszlavszkij szívesen hivatkozott egy szónok szavaira, aki azt mondta: "Legyen beszéded tartózkodó, hallgatásod azonban ékesszóló."

éppen ez az ékesszóló hallgatás a lélektani szünet.

Sztanyiszlavszkij a színpadi beszédről kialakított, jól felépített véleményében különös figyelmet szentelt a hangsúlyoknak, vagy ahogyan ő mondta a "hangsulyrendszérnék".-Az olyan hangsúly - tanította -, amely nem a megfelelő helyre kerül, eltorzítja a gondolatot, elnyomoritja a mondatot, pedig feladata éppen ellenkező, segítenie kellene az alkotásban! A hangsúly tulajdonképpen mutatóujj, amely megjelöli a mondatban vagy a beszédútemben a legfontosabb szót! Ebben a megjelölt szóban rejlik a lélek, a belső lényeg, a szövegmélyének legfőbb momentuma.

Sztanyiszlavszkij gyakran hangsúlyozta, hogy a színészek színpadi beszédében a hangsúlyok rendszertelenül szertefutnak az egész szövegen, hogy a színészek megfeledkeznek a szó legfőbb feladatáról, amely abban rejlik, hogy gondolatot, érzést, elképzelést, fogalmat, képmásokat, látomásokat kell közvetíteni, a nem egyszerűen, ahogyan Sztanyiszlavszkij mondta, "hanghullámokkal rezgésbe hozni a dobhártyát."

Kinél világosabban érti a színész, hogy mit akar mondani, annál szükebben méri majd a hangsúlyokat.

Sztanyiszlavszkij azt mondotta, hogy a hangsúlyozással való visszaélés helyett meg kell tanulnunk elvenni a hangsúlyt onnan, ahol nincs rá szükség.

Sztanyiszlavszkij azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ez igen bonyolult és nehéz feladat. A felesleges hangsúlyok kiiktatásának művészete nagy szolgálatot tesz a színésznek. Különösen fontos ez egy hosszú, nehéz és nagy

108 -