Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Ráadásul minden uj szerep a megelevenités uj és uj feladatait állítja a színész elé.

Sztanyiszlavszkij részletesen kidolgozott egy sereg olyan kérdést, amely szoros kapcsolatban áll a színésznek azzal a képességével, hogy technikailag is megvalósítsa alkotó elképzelését, ezek között a kérdések között azonban a legelső helyet a szinpadi beszéd foglalja el, mind a kidolgozás részletessége, mind pedig a probléma fontosságának hangsúlyozása szempontjából.

Sztanyiszlavszkij arra inti a színészeket, hogy ismerjék fel beszédük hiányosságait, hogy Így aztán egyszer s mindenkorra megszabaduljanak a színészek közt oly elterjedt önmagunkra vadé hivatkozás szokásától, attól a szokástól, hogy saját köznapi és helytelen beszédünkkel próbáljuk igazolni a még ennél is rosszabb szinpadi szövegmondásunkat.

Sztanyiszlavszkij hasonlíthatatlan érzékkel tapintott rá a beszéd minden hibájára és arra törekedett, hogy a színészek pontosan és világosan beszéljenek, kijavítsák az egyes hibákat, amelyek a sziszegő és zöngés hangoknál mutatkoznak.- Arra van szükség, hogy a mássalhangzók kifejezőek legyenek, akkor aztán zengzetes lesz a beszéd is - mondta előadásain. - A magánhangzó a viz, a mássalhangzó pedig a part, amely nélkül a viz nem több mocsárnál.- Egy összenyomoritottan kezdődő szó - mondotta Sztanyiszlavszkij - olyan, mint egy ellapitott fejű ember. Egy szó, amelynek végét elnyeljük, olyan emberre emlékeztet, akinek levágták a lábát. Egyes hangok és szótagok kiesése ugyanolyan, mint a kiütött szem vagy fog, a levágott fül vagy valami más hasonló nyomorékság.

"A színésznek tudnia kell b e - sz élni ". Ezeket a szavakat mondta önmagának Sztanyiszlavszkij, amikor olyan nagyot bukott Salieri szerepében. (Puskin! Mozart és Salieri.)- 103 -I