Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

gyakran elmarad azoktól, akik épp hogy átmentek a vizsgán. Elég sok színész ünnepelte már huszonötéves jubileumát - és egész életében csak szép reményekre jogositó tehetség maradt.

A színészek, a rendezők, a kritikusok közül, a közönségről már nem is beszélve, ki tudja megkülönböztetni a darabot az előadástól, a rendezőt a színésztől, a színészt a szereptől? Bátran kimondom: mindig, minden kritikában benne van ez a tapasztalatlanság és ez az értetlenség. A színészt dicsérik a rendező helyett, a rendezőt a költő helyett, a költőt a színész helyett stb.

Nehéz megérteni a mi művészetünket. Először azért,mert nincsenek kidolgozott alapjai, másodszor azért, mert alapok helyett beszennyezték a konvenciók és a hagyományok,harmadszor azért, mert csak gyakorlatban lehet tanulmányozni.

A színház érdekes volt, de most hanyatlik - dönt magában a közönség, és elkezd nem járni a színházba.

Valójában pedig mi történt?

Azelőtt a szinház rossz volt, mert nem játszotta be magát, nem alakított ki magának iskolát, színészeket, de volt jó szerző, méghozzá orosz, méghozzá hozzánk lelkileg közelálló /mondjuk amolyan Csehov-fajta/. Amikor a szinház és színészei kinőtték a gyermekcipőket, már nem érdekesek. De miért? Mert nincsenek szerzők, a szerző pedig éppenséggel nem az utolsó személy a színházban.

XIII

A kritika, hogy igazolja a színpadi alkotás feltételeinek és törvényeinek teljes negligálását, arról igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy nem is köteles ismerni a színpadot, mert nem rá tartozik az alkotás folyamata, csak ennek a folyamatnak az eredménye. Ennek a véleménynek az igazolá- 87 -