Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

sául a festőkre, a szobrászokra és az irodalmárokra hivatkoznak.

"Mi közünk hozzá - kiáltanak fel -, hogyan alkotnak odahaza! Elmegyünk és megnézzük a képet és véleményt alkotunk róla vagy elolvassuk a könyvet és elmondjuk, hogy milyen benyomást tett ránk."

De a kritikusok egyáltalán nem jönnének rá arra az óriási különbségre, amely ebben a kérdésben a festő,a szobrász és a szinész között mutatkozik? Az előbbiek csendben és holt anyagból alkotnak. Müvüket egyszer s mindenkorra alkotják meg. Erről az egyszer s mindenkorra rögzített alkotásról az eredmények alapján lehet véleményt mondani. Ha a mü nem sikerül, egyszerűen nyilvánosságra sem kell hozni.

A szinész müve nyilvános és véletlenszerű.

Nem tőle magától függ, hanem a környező körülményektől, testi állapotától, egészségétől, a nézőtér hangulatától, a pillanattól. A szinész anyaga élő és idegekből alkotott, pillanatonként változó. Ez az anyag az első felvonásban gyakran jó és egy véletlen folytán hirtelen megváltozik és elfogadhatatlanná válik. Tegyük fel, hogy a szinész tehetséges, de valami véletlen vagy a bemutató során a színfalak mögött és a közönség között uralkodó idegesség folytán ez a tehetséges szinész egész életében a kritika támadásainak célpontja marad, pedig ez elkerülhetetlen, amig a kritika meg nem érti, hogy éppen a preimerek alapján lehet a legkevésbé megítélni az olyan tehetséget, amely a szerepnek mindig mindenre kiterjedő, nem pedig banális tervét alkotja meg, nem lehet Ítélni olyan körülmények között, amelyek legyőzhetetlenek az élő emberi szervezet számára. Mi lenne, ha a festő közönség előtt festené képét, de nem tudná befejezni, mert a színek nincsenek kikeverve, a vásznat rosszul alapozták meg vagy a szobrász kénytelen lenne félbehagyni müvét, mert nem jó a márvány, száraz az agyag? Megbocsátanának neki és a balsikert az anyagnak tulajdonítanák.

88