Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

Az ilyesfajta munkát egyáltalán nem ismeri a színészek és a színházak túlnyomó többsége, ezért nem is hajlandók tudni egyetlen darab kétszáz próbájának szükségességéről.

Szeretném látni, mit csinálnának az ilyen színészek a tizedik, a huszadik próbán, amikor már minden szót és helyet ismernek, amikor már minden világos, amit a színésznek tudnia kell. Milyen rémülettel jönnének össze minden nap, ha nem tudnák, mit kell dolgozniuk, kezükben a kész és megszokott sablonokkal és azokkal a perspektívákkal, hogy még 150, számukra szükségtelen próba áll előttük.

Az ilyen iparos tipusu színészek inkább rosszabbul, mint jobban játszanék a darabot, amelyet a mecénás megrendelt tőlük, mert csak egy-kétszer tudják eljátszani szerepüket 5-10 próbával.

Ilymódon a szinház művészetéről elterjedt vélemény teljesen hamis talajból nőtt ki. Eredetét annak köszönheti, hogy nem ismerik művészetünket, meg annak, hogy a mi efemer művészetünkben, amely semmiféle nyomot nem hagy maga után, nagyon könnyű összetéveszteni a szerző szép szavait egyszerűen referáló iparost az igazi alkotó színésszel, aki önálló alkotásával egészíti ki a szerzőt.

Még a szakembernek is nehéz meghatároznia a választóvonalat a színpadon a szinész és a szerző alkotása között, nehéz meghatároznia, hol végződik a költő munkája és hol kezdődik a szinész munkája; még nehezebb értékelni a szinház munkáját, ha nem tudjuk, milyen mértékben kellett elváltoztatnia önmagát és lelkét a szerep kedvéért.

Mindig meg fogja haladtai az erejét az ilyen kutatás és értékelés az olyan embernek, aki nemcsak a közönséghez, hanem a sajtóhoz is tartozik, de gyakorlatilag és saját tapasztalatából nem ismeri alkotómüvészetünk minden finomságát.

A színházat és a színészeket nem a bemutatott darabok és az eljátszott szerepek mennyisége, nem a zajos és könnyű- 81