Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

szeretnek vagy nem tudnak dolgozni. Akinek született tehetsége van, annak számára kényelmes, művészi kínoktól mentes élet és könnyű siker kínálkozik; az igazi alkotásra képtelen tehetségtelenek számára pedig a színháznak ez a felfogása kincs, minthogy másként meg kellene válniuk a művészettől, hiszen nincs ann^i tehetségük, hogy az igazi művészi alkotás minőségi követelményeinek meg tudnának felelni.

Képzeljék el a következő esetet. Megjelenik egy mecénás és azt mondja bármelyik régi tipusu színháznak: "Biztositok önöknek egy-kétszáz próbát és megadom a szükséges eszközöket egy művészi alkotás művészi bemutatására. Ehhez csak egyetlen feltételt szabok, méghozzá hogy idővel és eszközökkel való takarékoskodás nélkül úgy menjen a munka, hogy a nézőknek a bemutatott darabot nem egyszer, hanem ötször, tizszer is kedvük legyen megnézni".

Ehhez természetesen az szükséges, hogy a külsőségekben művészi szinpadravitel mellett minden szinész elmélyüljön a szerző lelkének titkaiban és megtalálja ott azt az idegszálat, amely magával ragadja a közönséget varázsával és leírhatatlan bájával. Ehhez a szép igazságot és az élő költészetet addig a határig kell elvinni, amelyiknél a közönség már megfeledkezik a színházról és a szinész müvét élő, valóban létező személynek tekinti és besorolja barátai vagy közeli ismerősei közé. így történt ez például Csehovval. Darabjainak szereplői bevonultak ismerőseink közé, és nagyon sok ember szükségét érzi, hogy évente néhányszor meglátogassa őket.

Ezért nem kerülnek le a műsorról már 12 éve Csehov darabjai, és átlagos bevételük évről-évre nő, ezért akadnak olyan emberek, akik már több mint százszor látták a Ványa bácsit vagy olyanok, akik a Három nővér egyetlen előadását sem hagynák ki. Ezek nem is elszigetelt esetek.

Hogy a szinház ilyen munkát végezhessen, nagy távlatokban kell gondolkozni, átfogó tervet kell készíteni és lélekkel kell behatolni a mü lényegébe.- 80 -