Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

sebben kell Ítélkezni. Tudjuk, hogy éppen ellenkezőleg, az ilyesfajta munka csak ajkbiggyesztést vált ki a sajtóból. A kritikus öles mércével ül be a színházba, és a megvalósulatlan remények megvalósítását kéri számon. Az ilyen előadásokról már akkor kész a bírálat, mielőtt a kritikus elhagyta volna a színházat.

Magam is láttam, hogy a színház falán hogy irt valaki kritikát egy darabról, amelyen egy egész sereg ember hónapokig dolgozott uj hangszinek keresése közben.

Végeredményben a színház minden munkájának eredményeként a kritikákból nem tudunk meg többet, mint amiben már magunk megállapodtunk az első beszélgetés után.

ív

Elfogadott dolog, hogy a színészek és a kritikusok élesen szembenállnak egymással és két ellenséges tábort alkotnak. Ezzel a harci helyzettel szemben nem maradhatunk szenvtelenek. Ezért én most megváltoztatom ezt a sajnálatos szokást és igyekszem behatolni és együttérzően megvizsgálni a színházi kritikus nehéz helyzetét.

Ez a helyzet elsősorban azért nehéz és felelősségteljes, mert a színházi kritikus a színész és a rendező rövid lélegzetű, mulékony, efemer művészetét bírálja.

Lehetséges, hogy egy képet vagy egy szobrot a kortársak nem értékelnek kellően - ez a mü alkotója számára baj, de nem veszélyes követői száméra. A festészet és a szobrászat alkotásai anyagi alakjukban lépnek elénk. Századokon át élnek és nemzedékek tiszteletét vivják ki.

A színész művészete csak addig létezik, amig a színész a színpadon van. A színész halálával egyszer s mindenkorra eltűnik. Az egyetlen haszon, amelyet egy színész utódainak hozhat: uj hagyományok, fogások, alkotásainak uj színpadi értelmezése. Mindezt még a színész életében kell nemcsak- 69 -