Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

Gyakran találkozhatunk nagyon derék és elfogulatlan kritikusokkal, akik azonban kevéssé járatosak a költő és a színész alkotó tevékenységét illetően. Minden indokolás nélkül bírálnak az ilyenek, pedig ehhez sem joguk, sem adottságaik nincsenek és ezért a nyomtatott szó rájuk bízott erős fegyverét a művészet kárára forgatják.

Az indokolás nélküli személyes vélemény, amelyhez nincs köze a tömegnek - nem kritika.

Más esetekben tehetséges emberek, akik viszont nem mondhatók pártatlannak, az újság hasábjain a kritikát személyes számítások, rokonszenvek vagy ellenszenvek alapján alacsonyitják le. Ezek az emberek gyakran a legtisztább művészi érzések és emberi elgondolások felett is gúnyolódnak, súlyos bűnt követnek el és szégyent hoznak önmagukra és a művészetre szentségtörésükkel. De még hány kombinációját lehetne felsorolni a kritika erényeinek és hibáinak azokkal az adottságokkal kapcsolatban, amelyekre a költő és a színész igazi értékelőjének szüksége van. Ezek a kombinációk megszámlálhatatlanok.

Végső soron arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a jó és pártatlan kritikusok a művészet legjobb barátai, a legjobb közvetítők a szinpad és a közönség között, a tehetségek legjobb magyarázói és viszont a rossz és elfogult kritikusok a művészet ellenségei, akik összeveszitik a közönséget a színésszel, megölik a tehetségeket, megzavarják a közönséget. A nyomtatott szó hatása gyakran a színészeket is elvadítja, ilyenkor egyes színészek személyes sikerük vagy más alantas céljaik kedvéért túlbecsülik a kritikát, megalázkodnak előtte anélkül, hogy valóban figyelembe vennék igazi értékét. Ez a megalázkodás a kritika előtt tönkre teszi a színészt, megfosztja művészi szabadságától. Ez a rabszolgai ádázát elnézővé teszi a kritikát a színésszel szemben és antagonizmust szül.- 67 -