Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

A színész munkájáról szóló mű előzetes anyagából

"Álmodozást... Elragadtatást... Túlságosan nagy jelentőséget és túl sok rosszat tulajdonit a színészek szerepköri beosztásának, ennek a jelentéktelen szokásnak!" - gondolhatják sok^n, amikor elolvassák ezeket a sorokat.

Ám legyen. Ám váltson ki ez vitákat, bírálatot és disputát, ám keressenek más, helyesebb módokat a művészi és egyéb hazugság száműzésére a színpadról, hogy aztán művészi igazsággal helyettesíthessék; találják ki, hogyan lehet feljavítani a talajt a tehetség széleskörű, nem szűkén specializált fejlődéséhez, hogyan késztethetik a közönséget arra, hogy a színházban az igazi,nem pedig az él-élet tükrözését keresse.

Csak egyben nem kételkedem. A színészek első és legfontosabb feladata a lelki és a külső átalakulási készség.

Amikor majd a közönség ilyen tipusu színészekkel ismerkedik meg, nagyon hamar elkényeztetődik és a színpadon az alkotást, nem pedig a sablont fogja becsülni.

Ez elegendő lesz ahhoz, hogy magasabb igényeket támasszunk a színház, a rendezők, a színészek és a színpad minden szolgája iránt, ez lesz a legjobb szűrő, amely megóvja a színházat a tehetségtelenek áradatától.

Az egy bizonyos szerepkörre specializálódott színészek és színésznők megfelelő fogásokat dolgoznak ki, az un, játékmodort, amelyet saját adottságaikhoz alkalmaznak. Nagy szerencse és ritkaság, ha a színész vagy a színésznő külső adottságai és lelki tulajdonságai teljesen megfelelnek a választott szerepkörnek. így alakul ki a bár nagyon egyoldalú, de mégis életteli, természetes színész, aki helyesen ábrázolja - mindig önmagát. Az ilyen színészek a szerepet magukhoz, a saját adottságaikhoz alkalmazzák és egyszerűen, helyesen élik át. Sajnos, ez ritka egybeesés. A színészeknek és a színésznőknek rendszerint még ahhoz a szűk szerep- 16