Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

És hogy elöljáróban végezzünk e veszélyes előadások kérdésével, azt hiszem, nem választhatok jobb megoldást, mint hogy emlékeztetek Gaston Báty élményére, amikor néhány alapvető elv fényében kivánta megvilágítani az Egyetemi Színház kísérleteit. Maga meséli el a történetet, igen szellemesen.X// A szőbanforgó alkalommal a Théâtre Montparnasse színészei háromszor egymás után játszották el a Képzelt beteg ugyanazon jelenetét, ellentmondó, de egyaránt

elhihető utasítások alapján. Noha a szerepek alakitói azonosak maradtak és éppen a helyszín /a Sorbonne/ miatt szükségképpen hiányzott minden vizuális eszköz, amely az egyes demonstrációk jellegét aláhúzta volna, az eredmény "nem egyetlen jelenet három variációja volt, hanem három alapvetően különböző jelenet" - ahogy Gaston Báty kiemeli.

"...Egy fénnyel elárasztott, XIV. Lajos korabeli kárpitokkal díszített nagy teremben, terjedelmes karosszékben kövér ember ül, szemközt a közönséggel. Noha önmagát betegnek hiszi, virágos háziköntösében, fejére húzott sapkájában makkegészségesnek, sőt virulónak látszik. Még fiatal, csábitó, elegáns felesége egy jegyzőt vezet elé, hogy végrendelkezzék. A jegyző jól szabott, fekete ruhájában igen csinosan fest. Mosolygós és ünnepélyes; látszik, hogy járatos mindazon praktikákban, amelyek segítségével törvénysértés nélkül értelmezgetheti a törvényt. Hivatalos szakvéleményt kivin adni, és úgy látszik, nem is sejti, hogy egy aljas manőver bűntársává válik: annyira elvakitja a jogi finomságokkal való bűvészkedés gyönyörűsége. Mikor az asszony úgy tesz, mintha elérzékenyülne, a jegyző, akinek nincs vesztegetni való ideje, rászól: "E könnyek nem helyénvalóak, kérem, még egyáltalán nem tartunk itt." És mikor a beteg szintúgy elérzékenyül: "Ha meghalok, csak azt fogom sajnálni, hogy nincs öntől gyermekem...", a jegyző őt is

x</ Le Figaro. 1941. október 3.- 91