Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Második rész: A rendezés gyakorlatáról
félbeszakítja: "Még megjöhet." Mihelyt a beteg elszánta magát, felkel: "De a dolgozószobámban kényelmesebb lesz" és közjegyző uramat megelőzve vonul ki gyengéd és mintegy anyáskodó felesége karján: "Gyerünk, szegény kis fiacskám." Mosolyaival, bájolgásával, színlelt gyengédségével "átejtette", anélkül, hogy ezt "megjátszotta" volna. Nos, semmi nem szól az ellen, hogy a Képzelt betegnek ezt a jelenetét ne vígjátékként, hanem bohózatként értelmezzük. Nagy, rikitó szinü spanyolfalak között találkozunk a léggömbszerüen dagadt, hatalmas, az egészségtől majd kicsattanó Argannal. Háziköntösén nagy virág- és lombminták, fején sapka helyett szalagcsokrokkal díszített hálósipka. A szőkefürtös Béline egészen fiatal, és kis szajhának látszik. A jegyző igen jóképű,hasonlóképpen még fiatal, erősen kifestett férfi; szemmellátbatóan "benne van a pakliban”. Szakvéleménye alig érthető szóáradatból áll; ezzel akarja elkábitani az áldozatot, akit már amúgyis megazédltettek a szék karfáján ülő asszony cirógatásai. Mikor a nagydarab ember azon szánakozik, hogy nincs gyerekük, a törvény embere, a háta mögött, átöleli a kac.arászó és engedékeny Béline-t: "Még megjöhet." Béline zajosam zokog fel a testamentum minden cikkelye hallatán, csak épp' annyi időre hagyja abba, hogy tisztán megértse a szóbanforgó összegeket. És mikor magával cipeli Argant, a kimenetelt viharos ölelések szakítják meg, hogy a jelenetet végül a küszöbön a cinkosok cinikus összekacsintása fejezze be. Most pedig képzeljenek el egy faburkolatos félemeleti lakást; a szürke nap világossága bágyadtan szivárog be a homályos ablaküvegeken és a karosszékben, a parazsak vörös fényétől izzó kályha mailett egy szegény ember kuporog fázósan, szürke háziruhába burkolózva. Betegsége kétségkívül azokhoz az idegi eredetű bajokhoz tartozik, amelyeket, mert névtelenek, mindenki képzeltnek vél. Az orvosok, anélkül, hogy ők maguk is hinnének betegségében, üldözik és fejőstehénnek használják. Felesége, ez a már érett, festett ha- 92 -