Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

irányításából. Sstrdou például sokat foglalkozott ezzel a munkával olyankor, amikor Sarah Bernhardt nem játszott müvében. ..

Franciaországban még ma is szokás, hogy minden színész maga alakitsa ki "maszkját", mely esetekben a szakmai gyakorlat több-kevesebb szerencsével pótolja a művészetet; holott Németországban, Oroszországban minden színházhoz hivatásos maszkmester tartozik, és a színészek első kikészítését - minden bizonnyal azok közreműködésével - az a színházi díszlettervezéssel foglalkozó és abban járatos festő végzi, aki a darab díszleteit és jelmezeit is tervezte.Munkájában az általa készített makettekre támaszkodik, amelyeket a rendező és az iró már elfogadott és ily módon a szó szoros értelmében "kifesti" a szinész arcát, hogy a színész a következőkben ehhez a mintához tartsa magát.

Mert valóban, könnyen megérthető, milyen veszélyes a színésznek ez a függetlensége - használhatnék az anarchia szót is,de a szabadság szót semmiesetre - és milyen mértékben árthat az előadás egységének. Hiszen ilyen irányú munkáját /eltekintve egyes kivételes egyéniségű és műveltségű szirészektől/egy merev képletekbe torkolló iskolás oktatás vezérli, egy olyanfajta hagyomány, amely gyakran fajul rutinná, sablonná. /Szerepet játszik itt más színészek hatása is./

Az első olyan, valóban művészi törekvés, amely a szó igazi értelmében vett rendezés felé vezetett - amint erről már szó esett - a naturalista iskoláé volt. Ebben az időpontban nélkülözhetetlennek tűnt egy olyan személy fellépése, akinek szerepe elismerten az előadás művészi és anyagi műveleteinek irányítása volt, mind az egészet, mind a részleteket tekintve. A többit megtette Franciaországban Antoine rendkívüli tekintélye. Ekkor született meg a "rendező" szó francia megfelelője, a "metteur en scène". A naturalista iskola örök érdeme tehát, hogy megérezte a szükségességet: az iró szövege körül eredeti és adekvát atmosz- 75 -