Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

férát kell teremteni, amely gazdagabb, érzékenyebb és mindenesetre kevésbé véletlenszerű és esetleges, mint azelőtt. Ezzel a naturalisták létrehozták a szó mai értelmében vett igazi rendezés alapelemeit, amelyet azután a technikai fejlődés tovább tökéletesített, mig el nem érte mai formáját.

A rendezés lényegét, amelyet a múltban nem ismertek el egyértelműen -sa jelenben sem mindig - és amely végeredményben a technikai követelmények eredményeként alakult ki, nagyon gyakran tévesztik össze bizonyos külsőségekkel vagy pompás látványosságokkal. Különös erővel kell hangsúlyozni Jacques Copeau kijelentését: "Valójában minél gazdagabb valamely dráma irodalmi, költői, pszichológiai, erkölcsi tartalma, minél mélyebb a mü,minél rejtelmesebb a szépsége, minél nagyszerűbb, tökéletesebb a formája, minél eredetibb a stilusa, annál számosabb és kényesebb problémát vet fel rendezése."^

Az ilyen problémák megoldása, éppen ezeknél az okoknál fogva, általános és különleges ismereteket tételez fel, amelyek mindkét kategóriában részben elméleti, részben technikai jellegűek.

1. Általános ismeretek

Mindenek előtt műveltségre van szükség, a lehető legszélesebb körű műveltségre.

Már leszögezték, hogy valamely, előadásra alkalmas szöveg tanulmányozása - legtöbb esetben egy olyan drámáé, melynek szerzője, az előkészületek és a megírás során, e mü szinpadi előadását tartotta szem előtt, általában egy meghatározott, többé-kevésbé nagyszámú közönség jelenlétében - megköveteli, hogy az ember előzetesen ismerje az irodalomnak és a nagy Írók - különösen a drámaírók - reprezentatív

x/f "Egy müveit rendező, aki azonban nem művész, éppoly használhatatlan a színházban, mint egy hóhér a kórházban." /Gordon Craig/- 76 -