Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

A funkcionális díszlet szerepe a játékban ezzel szem­ben nélkülözhetetlen és cselekvő jellegű. A kétdimenziós, laposan eltervezett díszlet általában teljesen vagy majdnem teljesen az olasz színpad ránk örök­lődött formájának konvencióihoz alkalmazkodik; a háromdi­menziós, terjedelemben eltervezett díszlet viszont a felü­letek újfajta elosztását és a színpad sajátos berendezését teszi szükségessé. Az előbbi esetben a festészet szerepe nagyobb, mint az építészeté; az utóbbiban a helyzet épp az ellenkező. Egy időben általános volt az elképzelés, hogy a dísz­let megújítása elősegíti a színházművészet megújhodását is. Mélységes tévedés: ennek alapján nyilatkoztattak ki olyan elveket, amelyek aztán tapasztalati rendszerekké alakuljak. Megfeledkeztek arról, hogy a színpad, amint azt TaineX// oly világosan meghatározta, "mozgó dombormű". A festői ér­zékenység kezdte kiszorítani a színházi érzékenységet, el­sősorban azért, mert a festőnek először el kell sajátítania a színpad sajátos optikáját. Ennek következtében a színházi diszletkészitő műhely - minden dicséretes erőfeszítés el­lenére - sokkal több műterembe való képet kapott teljes nagyságban való kivitelezésre, semmint igazi maketteket, és kénytelen volt e müveket a maga részéről tovább értelmezni, most már a maiga szakmai torzulásának megfelelően. E félre­értések közül sok még mára sem oszlott el teljesen. Azóta néhány igazi festő szerencsére megértette, hogy a vázlat itt nem elegendő ;feltétlenül szükség van az épített maLkett­­re, amelyet gondosan, a színpad arányainak és feltételeinek megfelelően, lehet kivitelezni. Tehát, véleményem szerint, a festő vagy az építész részvétele ebben a munkában igenis kívánatos - ha közremű­ködésük határait a rendező gondosan és eredményesen megszsb-X// Taine, Hippolyte Adolphe /1828-1895/ neves pozitivsta polgári filozófus és művészettörténész. - /A szerk./- 67 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom