Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
lizált elem elfoglalja a felhalmozott részletek helyét,amelyek a régi módszerben versenyre keltek a természettel, vetélytársai lettek a drámai cselekménynek és szétszórták a néző megfigyelőképességót.Ez igaz. Itt is felmerül a kitűzött cél által meghatározott válogatás szükségessége. Még ha, Appiával vagy Craiggel együtt, csak sejtetésre törekszünk is, akkor sem emelhetjük dogmává, hogy egyetlen rész kiemelése az egészet jelentené: "Egyetlen fát egy erdő, egyetlen oszlopot egy templom helyett." Ez nem más, mint a diszlet végletes leegyszerüsitése, és létjogosultsága csak kivételes esetekre vonatkozhat, vagy legfeljebb olyankor állhat fenn, amikor az anyagi lehetőségek nem engedélyeznek mást... Nyilvánvaló, hogy a függöny felmenetelének vagy a szinpad megvilágosodásának pillanatában a nézőnek egyértelműen fel kell ismernie a cselekmény színhelyét, mint ahogy jelmeze révén tisztában kell lennie a szinrelépő alak jellegével is: király, katonatiszt, hős, kurtizán stb... A darab stilusa és jellege nemcsak az előadás stílusának és szellemének kialakítását határozza meg, hanem éppúgy megszabja a diszlet egy bizonyos elrendezését is, a szinpad három dimenziójában. Durva leegyszerűsítéssel azt mondanám,- hogy például a kép eszméje inkább kétdimenziós, felületi diszlet-koncepcióhoz vezet, szemben a mélységben felfogott mozgás eszméjével, amely háromdimenziós, térfogati diszlet-koncepciót sugall. A feladat az, hogy a szinész plasztikus megjelenéséhez idomulva plasztikus diszlet- és jelmezformát találjunk ki, amelynek ismét az egész játék plasztikájával kell összhangban lennie.- 64 -y / ' Jacques Copeau: Encycloi éùie Française. I. m.
