Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
jenek tőle, hogy magasabbra húzzák e vonalakat; sosem lesznek elég hosszúak... Ne feledjék, hogy mindez csak arányok kérdése és a valósághoz semmi köze. No de a szinek, mondják majd önök: melyek azok a színek, amelyeket Shakespeare szabott meg nekünk? Ne a természethez forduljanak tanácsért, hanem először magához a drámához. Két szint találnak majd benne: a szikláét és az emberekét, a felhőét és a szellemekét. Higyjenek szavamnak: miközben a diszletet és a jelmezeket megalkotják, mindvégig maradjanak meg ennél a két színnél; ne keressenek másokat; de ne feledjék, hogy mindkettőnek számos árnyalata van. Ha haboznak, ha kételkednek önmagukban vagy abban, amit tanácsolok, akkor elkészült díszletük sosem fogja szemük láttára megvalósítani azt a belső látomást, amely Shakespeare útbaigazításai nyomán önökben támadt. A fentieket példaképpen idéztem, hogy megmutatkozzék, miképp fejti ki Gordon Craig a maga elveit és módszerét, be mivel illik emlékezni rá, hogy a rendező képzeletében felmagasodó szikla lábánál hatvan-hetven statisztát kell majd mozgatni /a szerző szerint/, akik a színpad elejét foglalják el, Gordon Craig a technika mezejére lép: "Sziklájuk a színpadnak csak felét foglalja el, legyen egy számos ösvénytől barázdált sziklacsoport egyik oldala, és ezek az ösvények egyesüljenek egy lapos sikon, amely a színpad felét vagy háromnegyedét foglalja el... E színpad segítségével meghatározhatják színészeik mozgását, sőt, arra is képeseknek kell lenniük, hogy növeljék létszámuk hatását, anélkül, hogy a létszámot ténylegesen valaha is növelnék..." És igy tovább, végig, beleértve még a játék irányítását is. I. I.m. - 32 -
