Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
SZTANYISZLAVSZKIJTÓL MEYSRHOLDIG A biomechanica teóriája, amelyet elsősorban Meyerhold dolgozott ki és alkalmazott színházában Sztanyiszlavszkij Művész Szinházbeli tapasztalatai nyomán, Gordon Craig "felsőbbrendü marionett"-elméletét folytatja, miközben sajátos módon emlékeztet Nietzschének az antik színészről adott lirai leíráséira: "A jelmezbe öltözött színész a mi számunkra valóságos embert jelent; a görögök szemében mesterséges ember volt, aki egy hősi stilizációban, tragikus maszkot viselve jelent meg előttük. A mi mélyen kiképzett színpadaink, amelyeken néha száz személy is összegyűlik, az előadást rendkívül elevenen színezett festménnyé változtatják. A szűk antik szinpad, amely háttérként egy igen közel álló falhoz támaszkodott, az ütemesen mozgó, kisszámú alakot eleven dombormüveknek vagy egy templomhomlokzat életre kelt szobrainak tüntette fel." Más helyütt Nietzsche a színészeket valóságos bábokhoz hasonlítja: "Ezek a lények ott gubbasztottak magas kothurnusaikon, arcukat fejüknél jóval magasabb, rikító színekkel bemázolt óriási maszkok rejtették el, karjukat, lábukat minden valószerüséget meghaladóan kitömték és kipárnázták, hosszú, a földet söprő ruhájuk, hatalmas parókájuk súlyától összezúzva mozogni is alig tudtak... Ezek az alakok kénytelenek teljes hangerejükkel beszélni és énekelni maszkjuk szájnyílásán át, hogy a több, mint húszezer főnyi tömeg hallja őket; heroikus feladat volt ez, marathon! harcoshoz méltó..."X/^ Emezek mozdulatlanságától amazok végletes mozgékonyságáig nincs is olyan nagy távolság: a szinész mindkét esetben eszközzé zsugorodik. Meyerhold színészének éppolyan jól kellett ismernie a színészi mesterséget és annak hagyományait, mint Sztanyiszlavszkij vagy Reinhardt színészének, de ezen túl értenie X/A tragédia születése; i. m. - 5? -
