Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
Jacques Copeau a megszokott, a reneszánsz idején született színpadban, a maga zsúfoltságával és gépezeteivel, "fattyú konvenciót" lát, "olyan kompromisszumot realizmus és absztrakció között, amely relativ világegyetemnek hazudja magát". Az erzsébetkori szinházat viszont "nyilt, teljes konvenciónak" tartja, amely "beéri önmagával, önmagában teremt egy világot, mégpedig egy szinpadi világot, a maga sajátos stílusával és technikájával, amelyek képesek irányítani a drámairó és a rendező fantáziáját. Edward Gordon Craig volt, Adolphe Appia mellett, az az ember, akinek a színházról vallott felfogása, főleg a szinpadi naturalizmus elleni küzdelemben, a legnagyobb visszhangot és hatást keltette. Gordon Craig a naturalizmustól egyfajta tiszta teatralizmushoz kivánt visszatérni. Ennek érdekében a gondolatot némán, gesztusok, viziósorozatok, bizonyos fokig meghatározatlan képek segítségével akarja feltárni, lerázva az irodalom, a zene és a festészet igáját, hogy csak a "szinház művészetét" szolgálja, amely - ismét csak őszerinte - nem azonos sem a szinészi játékkal, sem a darabbal, sem a rendezéssel, sem a tánccal, hanem "a következő elemekből áll: a gesztusból, amely a játék lelke; a szavakból, amelyek a darab'testét alkotják; a vonalakból és a színekből, amelyek a diszlet lételemei; a ritmusból, amely a tánc lényege..." Majd, összefoglalóan: "Nekünk nem realizmus kell, hanem stilus." Az ő szemében egy szinpadi alkotás minősége attól függ, helyesek-e az általa előre megszabott arányok és értékviszonylatok az emberek és keretük között, amely arányok és viszonylatok végig azonosak maradnak, függetlenül a világítástól ée a mozgástól.50^ Épp ezért úgy véli, hogy eljön a nap, amikor a szinház mind tartalomban, mind formában más darabokat mutat be, x/ I. m. ^ L* Art du Théâtre /NRF, 1921/- 30 -