Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
"A színházi emberek felismerték, hogy egy jó, valóban színpadra termett drámai szöveg olyan időtartamokat, Ütemeket és ritmusokat foglal magába, amelyek a zene hasonló fogalmaival vethetők össze és amelyek, azokhoz hasonlóan, teret alkotnak; és ezért nem mindegy,milyen teret, milyen játékmezőt biztosítunk ennek vagy annak a drámának,ennek vagy annak a jelenetnek. Hájöttek,hogy létezik egy színpadi ökonómia is, amely megfelel a dráma ökonómiájának, hogy egy bizonyos irodalmi stilus meghatározott előadási stílust szül és végül, hogy a színház fizikai szerkezete kibonthatja, felmagasztosithatja a dráma intellektuális szerkezetét, éppúgy, mint ahogy, ellenkezőleg, el is torzíthatja és ki is vetkőztetheti önmagából. Ezt az elképzelést nemcsak a tapasztalat igazolta,hanem éppúgy a múlt nagy alkotásainak tanulmányozása is. Vegyünk két példát, amelyet tökéletesen ismerünk. Aiszkhülosz és Shakespeare nem légüres térben találták ki müveiket. Az egyik a görög, a másik az erzsébetkori színház számára dolgozott, azaz két olyan eszköz szolgálatában, amelyeknek megvolt a maguk mozdíthatatlan architektúrája, megvoltak a maguk hagyományai és kidolgozott törvényei.Aiszkhülosz tragédiái, Shakespeare drámái úgyszólván ennek az architektúrának a képére és ritmusa szerint Íródtak. Ennek az architektúrának hagyományai és törvénye nyomják rájuk bélyegüket. És mint műalkotások csak akkor nyílnak meg teljesen számunkra, ha jól, vagy legalább a lehető legjobban ismerjük az előadásukat kisérő technikai sajátosságokat. Ezért napjainkban és nálunk csak olyan színpadon kaphatják meg teljes kifejező erejüket, amelynek feltételei hasonlóak az őket életre hivó görög vagy erzsébetkori színpad feltételeihez. Hasonlót mondok, mert a rendezés dolgában teret kell engedni a szellemnek és óvakodni minden szolgai rekonstrukciótól."1^- 29 -x/ I. m.