Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
librettó /dialógus/, miközben a zene, a ritmika, a hangszerelés mindörökre hozzáférhetetlenné vált számunkra, kijelenti: /a görög tragédiában/ "... a zene tehát csak eszköz volt egy cél szolgálatában; szerepe az volt, hogy az isten és a hős szenvedéseit a nézőkben hatalmas erejű részvétté változtassa. Igaz, ez a szerepe a szövegnek is,de ezt a feladatát nehezebben és kerülő utón teljesiti. A szó először az értelemre hat, és csak azon át az érzékenységre, és tekintetbe véve az ut hosszúságát, megesik, hogy nem is jut célhoz. A zene viszont azonnal a szivig hatol; ez az egyetme/ len egyetemes nyelv, amelyet mindenütt megértenek. Jacques Copeau, tói sokat tanulmányozta Adolphe Appiát és gondolatait értékesitette saját szinpadi munkáiban, helyesen magyarázza meg, hogy Appia "a színpadot a cselekmény követelményeivel kapcsolatban szemléli, nem pedig a couleur locale követelményeivel kapcsolatban. A kellemet feláldozza a szigornak, a virtuozitást a belső törvénynek. Száműzi a szemfényvesztő, laposan festett és pusztán csak festői diszletet, hogy helyébe a három dimenziósán épitett, valóságos, más szóval merőben drámai vagy dinamikus diszletet állítsa. Innen indultak ki a mai színpad legfőbb reformjai. E reformoknak megvoltak a maguk intellektuális tulhajtásai, de olyan puritánságot eredményeztek, amely igen üdvös a dráma stilusa és energiája szempontjából. ,,X3C/ Adolphe Appia szerint maga a drámairó nem adhat végleges alakot müvének; a drámai koncepciót transzponálni kell, először is azért, hogy szinpadi formát nyerjen, továbbá azért, hogy eljusson a közönséghez; és ezt a transzponálást maga az iró nem viheti végbe. Ebből származik a rendezés legsúlyosabb problémája. És hogy elgondolását pontosabban rögzitse, Adolphe Appia kijelenti: "Mit keresünk A tragédia születése. Geneviève Blanquis fordításában. Gallimard/ Párizs, 1941. J. Copeau. Encylopédie Française. XVII. kötet.- 21 -