Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

ADOLPHS APPIA ELGONDOLÁSAI

Megpróbálhatnánk kibogozni azokat a metafizikus hatásokat, .amelyek Adolphe Appia elméleteit ihlették; ezek az elméletek tekintélyes befolyást gyakoroltak e század néhány legjelentősebb rendezőjére. Vitathatatlan, hogy Appia részben magáévá tette Nietzsche elgondolásait a görög tragédia eredetéről és mélyebb értelméről, csak úgy, mint Schopenhauer gondolatait, ha megnézzük, milyen szerepet tulajdonit a zenének a színpadi alkotásban. Ami a wagneri operát illeti, vajon nem kivánta-e, hogy a zenei időtartam megteremtse maga körül megfelelő terét és ehhez idomítsa a színészi játékot? Megállapítva, hogy a zenének a szóhoz kell folyamodd nia segítségért és hogy a táncnak a pantomim révén lehetővé kell tennie, hogy az emberi test ujjáteremtse a gesztusokat, kijelenti, hogy a színész az értelmi és a ritmikus élet kettős követelményeit a Wort-Ton-Dramával elégítheti ki. Pontosabban meghatározva: "Mint ahogy a zene megteremti a mondatot és hozzá csatolja a gesztust, amelyet ő szül, Ugyanúgy teremti meg a járást is, amelynek ütemét egyaránt méri felfelé vagy lefelé tartó helyváltoztatásaiban, sik vagy egyenetlen felületen. A zene tehát megteremti a diszletet a maga leglényegesebb vonásaiban.

Schopenhauer azt mondotta: "...A zenének ez a mély kapcsolata a dolgok igazi lényegével megmagyarázza azt is, hogy mihelyt egy jelenetet, egy cselekvést, egy tényt, egy díszletet megfelelő zene kisér, úgy tetszik, mintha felfedné előttünk annak legtitkosabb értelmét, mintha legigazabb és legpontosabb értelmezője lenne.Nietzsche pedig, miután metfogalmazta azt a merész hipotézist, hogy mindaz, ami hozzám, a görög tragédiából eljutott, voltaképpen csak

Idézi Jacques Rouché a L'Art théâtral moderne-ben. Ed. Cornély, Párizs, 1910.

^ Die Welt als Wille und Vorstellung. I. 309. p.

20 -