Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

tér által megszabott optika alapján, megvizsgálja a tabló­kat és ellenőrzi a beállításokat. Az előadás kidolgozásához szükséges próbák száma rendkívül változó. Igen gyakran, sajnos, anyagi megfontolások határozzák meg, amelyeknek semmi közük a művészethez. Különösen vonat­kozik ez Franciaországra; ezért játszik színházi életünkben akkora szerepet a rögtönzés és a véletlen. Ellenpéldaként az orosz szinház nagy egyéniségeit szokták idézni; Szta­­nyiszlavszkijt, aki tiz vagy tizenöt hónapon át próbált egy-egy darabot, Meyerholdot, Tajrovot, Ohlopkovot, akik ugyanezt tették vagy teszik, ha gyakran nem is ilyen mér­tékben. Minden esetre a szerző, a rendező és a színészek Édouard Bourdet, Victor Boucher szinészi munkamódszerét leirva, a következő megjegyzéseket tette; "Mint minden nagy színész, az első próbákon Boucher is csalódást kelt. A mimika és a hangnem rendkívüli pontossága -Bou­­cher-nak ez a kivételes adottsága - nem mutatkozik meg azonnal. Keres; habozik, tapogatózik. A darab valameny­­nyi alakja közül az első napokban az övé tűnik a leg­homályosabbnak, a legjelentéktelenebbnek. A szerző, aki nem ismeri, nyugtalankodik. De aki ismeri, az tudja, hogy békében kell hagyni, nem szabad beleszólni munká­jába és főleg nem szabad tanácsokat adni neki szerepe kidolgozására vonatkozólag,mert képtelen elfogadni min­den olyan hangsúlyt, gesztust, mozdulatot, amelyet nem önmaga talált meg, amely nem belőle fakadt. Nem gőgből, mert nincs nála kevésbé gőgös ember, hanem egyszerűen azért, mert nem tud utánozni. Aztán, fokozatosan, a kép kitisztul, a replikák megkapják súlyúkat, az arc kife­jezővé válik, és egy napon, hirtelen, mint egy szétsza­kadó fátyol mögül, előtűnik a figura. És te - tapsolsz, el vagy ragadtatva. Nem úgy Boucher. Egyik nap múlik a másik után, a premiert már rég magunk mögött hagytuk és ő még mindig dolgozik, igyekszik még tökéletesebbé ten­ni az alakitást." Itt olyan szinészről van szó, aki egy meghatározott mű­fajnak volt a specialistája és ebben a műfajban olyan személyi súllyal rendelkezett, hogy a többi szinész csak őhozzá viszonyítva tudott mozogni a színpadon. A kivétel ez esetben is csak megerősiti a szabályt.- 144 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom