Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

ilyen módon a felületek ismerete kiegészül a valóságos kiterjedések ismeretével.

A rendezőpróbák megkezdésének pillanatától fogva nagyszerephez jut a munka irányítására választott módszer,amely nemcsak a munka minőségét, de időtartamát is meghatározza. Ismét hangsúlyoznunk kell: ha a rendező a lehető legpontosabb tervre támaszkodik, amely magában foglalja a jelenetek sémáit, valamint a gondosan kidolgozott átmeneteket és átkötéseket, akkor nincs más dolga,mint hogy világossá tegye az önmaga szabta célokat; minden további korrekció csak az előre nem látható helyzetekhez való alkalmazkodásból születik és semmilyen alapvető elhatározást nem tesz vitássá. Ha viszont a rendező alkalmi ihletére, spontán Ízlésére és szakmai tudására hagyatkozik - ahol valójában nagyon is gyakran a rutin és a ripacskodás jut szóhoz - és csak megközelítő "kanavász", alkalmi jegyzetek nyomán dolgozik, akkor bizonyos, hogy a rendelkező próbák sokkal hosszabbra nyúlnak, mint az hasznos lenne és a szükséges rögzítettség fokát csak ingadozások, habozások, visszakanyarodások és megbánások után érik el. Márpedig mindezek a tényezők - hacsak nem lép közbe a géniusz vagy a véletlen - könnyen vezetnek olyan előadáshoz, amelyből hiányzik az őszinteség és amely minden esetre nagy mértékben alatta marad annak a színvonalnak, amelyet, indokoltan, lehetségesnek hittek. Ez utóbbi esetben továbbá valóban legjobb elhalasztani a díszletek kivitelezését mindaddig, amig a darabot tökéletesen, elejétől végig "le nem rendelkezték".

A rendelkezőpróbák munkája jelenetről jelenetre, képről képre, felvonásról felvonásra folyik.

Általában kerülendő az a gyakorlat, hogy az első felvonás rendelkező próbájáról azonnal áttérjünk annak emlékpróbájára. Ez egyfelől késleltetheti a diszletek kivitelezését, másfelől meggátolja a színészeket abban, hogy mi—- 138 -