Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

III. Szemközt a művekkel

f/ A zene

Az Oreszteia olyan mü, amely világosan jelzi az átmenetet a félig-meddig keleti jellegű ókorból a tulajdonképpeni hellenisztikus korszakba, amely a Nyugat felé fordul, így hát megengedtük magunknak, hogy a mü nagyrészében a kórusok zenei formáját és az egész hangszeres részt inkább a Keletre, mint a Nyugatra alapozzuk. A nyugati jellegű zene súlyát csak a befejezés számára tartottuk fenn, amikor Athéna a Föld istenségeit jótékony istennőkké változtatja.

így hát Pierre Boulez-val, akit fölkértünk erre a zenei munkára, meghallgattuk több japán No-játék, továbbá a tibeti lámák muzsikáját, valamint részleteket a japán császári zenéből. Boulez-nak tehát alkalma nyilt, hogy a számára oly kedves zenei elveket /tizénkétfokuság, szériáiig zene/ egy olyan partitúrára alkalmazza, amely elvileg öszszeegyeztetheti az Oresztelát a Kelettel, hiszen, ismétlem, csak az utolsó félórában kerül sor arra a zenei változásra, amely megfelel a műben tükröződő civilizációs átalakulásnak.

Ami a kétágú, egy fuvókás fuvola másodrangu kérdését illeti, erről lemondtunk. El akartuk kerülni a kórus belépését megelőző fuvolajátékos iskolás és hazug rekonstrukcióját, hiszen hangszere, egyszerű kellék lévén, amúgy sem szólt.

g/ A mozgás

Akár a kórus mozgatásáról, a táncokról vagy a szerepék játékáról van szó, az Oreszteia szüntelenül plasztikai roblémák elé állit. Hogyan mozogtak a színészek? Milyenek ehettek gesztusaik, hogy megfeleljenek dikciójuknak, lett égyen az akár természetes, akár énekszerü? Milyenek vol— sk a kórus táncai? Megannyi kérdés, amelyekre a hagyomány hu ad kulcsot. És mégis, nem tudtunk belenyugodni abba,- 76 -