Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)
III. Szemközt a művekkel
hogy a maszkos, felnagyított személyek, akik közül néhányan, mint Agamemnon, a nemzetségi totemekre emlékeztetnek, közönséges taglejtésekkel mozogjanak. Ez disszonanciát szülne a mozgás és a mü megkívánta dikció között. A könyvtárakban vannak tanulmányok a görög mozdulatművészetről. Megismerkedtünk - többek között - egy rendkívül érdekes tanulmánnyal a XIX. század közepéből, amelyben a szerző, a szövegek és a műalkotások - különösképpen a vázák - tanulmányozása alapján egy teljes mozdulatmüvészeti módszert rekonstruált, amelynek kiindulópontja szerinte a klasszikus tánc. Bármily érdekes is azonban ez a tanulmány, nekünk az a véleményünk, hogy helytelen alapról indul el. Néhány, a vázákon megfigyelt testtartás nyomán például megjegyzi, hogy a görögök már ismerték a klasszikus tánc öt alapmozdulatát és különösen a. negyedik croisé-t.X// Nos, afrikai vagy brazil szertartásokat vagy francia, orosz, spanyol népi táncokat látva megfigyelhetjük, hogy a bennszülöttek vagy a parasztok egész természetesen alkalmazzák a negyedik croisé-t akár lábujjhegyen, akár sarkon, és felsőtestük egy fordulatával eljutnak a gyors forgáshoz anélkül, hogy feladnák a negyedik croisé pozicióját. Ez teljes mértékben a primitiv tánc egyik lépése, amelynek semmi köze a klaszszikus tánchoz. Ha tehát úgy tanulmányozzuk a görög táncot, hogy közben a klasszikus tánc jár a fejünkben, olyan derühöz, olyan nyugati jellegű pallérozottsághoz jutunk, amely teljes ellentétben áll a szöveg jelezte lázas önkívületi állapottal. Márpedig, ahogy az imént mondottuk, a primitiv szertartások vagy táncok előadói egészen természetes módon használ-* nak ugyanolyan lábtartásokat, amelyeket a klasszikus tánc Y /' A croisé olyan tánclépés, melyben a táncos egyik lába elfedi a közönség elől a másikat.- 77 -