Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

III. Szemközt a művekkel

get és intenzitást és megkíméljük magunkat az előadás tar­tamát biztositó fájdalmas húzásoktól. így a mi Oresztelánk a maga teljességében, nagy húzások nélkül, körülbelül any­­nyi ideig tart, mint a Hamlet : belefér egy három és félórás előadásba. Két célkitűzés vezetett bennünket efcoen a fordítás­ban: a drámai hatásosság és a költői egyenértékűség. Követ­re Paul Mázon értékes utbaigazitásait, a tulajdonképpeni dialógusok prózában, tehát mindenek fölött drámai nyelven Íródtak; a kórusok nyelve viszont költői, mivel előadásmód­juk lényegében lirai jellegű. A nem énekelt részek, vagyis a tulajdonképpeni drámai jelenetek, nem jártak nagy nehézségekkel, hacsak azzal nem, hogy lehetőleg kerülnünk kellett az alexandrinust, amelyre az anapesztusz szinte mindig csábítja a fordítót. De ami a kórusokat illeti, a probléma bonyolultabb volt. b/ A kórusok Mivel szilárdan hittük, hogy a kórusrészek sokkal in­kább mágikus, mint költői célzattal Íródtak, semmit sem akartunk változtatni szerkezetükön. Arra törekedtünk tehát, hogy tiszteletben tartsuk a strófák és az antistrófák szi­gorú szerkezetét, az epodoszok1^ helyét, valamint a strófák és antistrófák közötti formai szimmetriát. Hátra volt még a—kórus felvonulásának, mozgásának a problémája. Néhány könyv, amelyre Jean-Louis Bory hívta fel a fi­gyelmünket, igen értékes felvilágosításokkal szolgált. Igyekeztünk tiszteletben bartani e formációk szellemét: be­lépés jobbról libasorban, négyszer hármas vagy háromszor Az epodosz a görög kórus énekének záróversszaka; a strófát és az antistrófát követi, azoktól eltérő vers­formában.- 69 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom