Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)
III. Szemközt a művekkel
négyes csoportokban az Agamemnon és a Sixi áldozók kórusánál, míg az Bumeniszekben ötször hármas vagy háromszor ötös csoportokban. A kórus két félkarra oszlik; az egyiket a karvezető, a másikat a helyettes irányítja. Egész körben vagy inkább félkörben helyezkednek el stb. Ami a többit illeti, rábíztuk magunkat saját Ihletünkre. A színészek és a kórus kapcsolatát illetően mindkét elméletből merítettünk és nem feledkeztünk el a mü archaizmusáról sem: ezért meg mertük tenni, hogy a színészt mind az orkhesztrában, mind a proszkénionon játsszassuk ... Emlékezzünk vissza, hogy a görög színházban az orkhesztra olyan köralaku hely, amely benyulik a nézőtér félkörébe, a proszkénion pedig az a tér, amelyet manapság színpadnak nevezünk. A szinpad /szkéné/ szó csak a háttérben lévő helyeket jelölte, azaz tulajdonképpen a kulisszákat,amelyekre a festett vásznakat helyezték. Emlékezzünk arra is, hogy az orkhesztra és a proszkénion között keskeny vájatban függöny járt. c/ Az alakok Az iskolában azt tanuljuk, hogy Aiszkhülosz az igazi tragédia atyja, aki Theszpisz és ArkhilokhoezX// tanítása alapján tökéletesítette a tragédia fbrmáját, mert lehetőséget teremtett két, sőt három színész színpadi dialógusára. De azt is tudatják velünk, hogy az ő erőssége a szerkezet és így alakjainak pszichológiája még nem valami mély. Tanulmányozva az Oreszteiát. éppen ellenkezőleg meglepett bizonyos alakok shakespeare-i bonyolultsága. * i. ^ Theszpisz a görög dráma legendás megteremtője, aki 534— ben állítólag létrehozta az első tragédiát, amely akkor még a karból és egyetlen, a karnak felelgető színészből állt; ez a színész maga Theszpisz volt. - Arkhilokhosz i. e. 650 korai élt ókori görög költő, az ion jambikus költészet megalapítója; az ókorban Homérosz mellett emlegették.- 70 -