Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

Egy nyelv vagy egy kifejezési mód csak akkor lehet hasznos, ha személytelen és mindenki hozzá tudja adni a maga modorát, mondjuk igy: a saját egyéniségét. Az adott nyelv, az adott kifejezési mód csak ezzel a feltétellel kel életre. Alig képzelhető el egy egész nép, amely saját nyelvét meghatározott és kötelező hanghordozásokkal használná. Valószínű, hogy ez ugyanazt a fajta,fentebb említett undort váltaná ki.

Úgy látszik tehát, hogy a pantomimnél nem az elvben van a hiba, hanem a gyakorlatban.

Szögezzük le határozottan, hogy ezt a cikket azoknak szánjuk, akik őszintén szeretik a pantomimot és életük egy részét szentelik neki, néha súlyos áldozatok árán is. Értsenek meg hát jóll

I sorokat Írva nem pártolok át az ellenséghez: bajtársaim mellett állok ki, akikkel osztozom a szeretetben az emberi test kifejezőképessóge iránt és semmiképpen sem akarom megkönnyíteni azok dolgát, akik nehézkes alakúk, pocakjuk, és renyhe lelkűk miatt megvetik, ócsárolják és elvetik a gesztus tudományát, holott ez vitathatatlanul művészet.

És ha igenis meghúzom a vészharangot egy olyan helyzet láttán, amelyet riasztónak érzek, azért teszem, mert a mai pantomim-gyakorlat eltorzult modorossága a műfaj ellenségeinek malmára hajtja a vizet. Szék az okozatot tekintik oknak és anélkül, hogy különbséget tennének maga az elv s annak megvalósítása között, az elvet kárhoztatják és gúnyolják ki. Olyannyira, hogy a pantomim ügyének hősies védelmezői közül egyesek akaratlanul is ártanak a műfajnak.

Az én kifogásaim, ismétlem, csak a mi táborunk tagjaihoz szólnak és csak azért fogalmaztam meg őket, hogy hatékonyabban küzdjünk a többiek ellen; a "bénák" ellen, akikgyáván nem a csodás hatalma szó iránti azérátétből bújnak a szó mögé, hanem szellemi tunyaságból.

Aztán meg, néhanapján jó dolog kételkedni és felvetni - nem, nem a már megoldott problémát -, hanem ellenkezőleg, a megoldhatatlant.- 44- -