Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)
II. A színészről
Loreznzo elájulása a párbaj pillanatában; Hamlet felkiáltása; patkány! patkány!, amikor megöli Poloniust; Phaedra, amikor vallomásának pillanatában Thészeusz képével ruházza fel Hippolitoszt; megannyi kulcs, hogy e hősök lelkivilágát megismerjük. A színésznek tehát semmiképpen sem szabad az általa játszott alak érzelmét állapotként tekintenie, mint ahogy a testén kiütő verejtéket sem kell az előadás folyamán figyelembe vennie; viszont nagy fontosságot kell tulajdonítania a magatartásként, utolsó percben bekövetkező cselekvésekként értelmezett érzelmeknek. Ily módon meggyőződhet róla, hogy a színpadi alakok sohasem állnak meg azért, hogy érzelmeiket öncélúan kiteregessék, hanem szüntelen cselekszenek és reagálnak. Okoskodnak, érvelnek, vitatkoznak, küzdenek másokkal és mások ellen, és ugyanígy önmagukkal és önmaguk ellen is. Állandóan küszködnek, visszavágnak, álcázzák magukat, csalnak vagy önmagukat csalják meg többkevesebb rosszhiszeműséggel, de megállni sohasem állnak meg. A közönségnek jogában áll különbséget tenni e cselekvések fajtái; a "tiszta" cselekvés, az érzelmek és az indulatok között. A színész számára, aki a színjátékon belül van, csak magatartási módok léteznek. A gesztus problémája Túlságosan szerettem a pantomimot mostanáig és túlságosan szeretek ma is mindent, ami az emberi test kifejezőkópességével összefügg, hogy ne beszéljek itt a legteljesebb őszinteséggel.
