Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

Ha egy előadáson a kollektiv érzelem jelensége az elviselhetetlenségig fokozódik, a közönség olyan reagálásba menekül, amely mindenki számára nyilvánvalóvá teszi az általános érzelem emelkedett hőfokát és természetesen, ugyanakkor le is nyomja ezt a hőfokot, hogy elviselhetőbb legyen; más szóval: tapsol.

Áz érzelem olyan erős, az illúzió már-aár olyan tökéletes volt, hogy a közönség egy pillanatig már nem tudta hol van. Eltévelyedésében a lelkesedésnek valóságos pánikja kapja el és Íme - tapsol. Egy pillanatra valóban azt hitte, hogy Nérót látja. Hogy újra visszanyerje önuralmát, meg kellett tapsolnia De Marót.X/^

Tulajdonképpen a taps az a szer, amellyel a közönség a túl erős érzelem ellen védekezik.

 valóságban ugyanis az érzelem nem annyira állapot, mint Inkább visszahatás, reakció, a védekezés reflexe. És éppen mint re-akció. érdekelhet bennünket az érzelem.

Nézzük csak meg egy kicsit, milyen is ez a reakció. Cselekedni annyi, mint küzdeni. A küzdelem fogalma magában foglalja két antagonisztikus erő létezését. Amikor a küzdelem a végéhez ér és a két erő egyike már-már legyőzi a másikat, a gyengébbik, a tehetetlenség küszöbén, hirtelen egy bűvös határreakeióhoz folyamodik; ezt nevezzük érzelemnek.

Ez a reakció általában négy fő metamorfózis között válogat ;

1. Mintegy varázsütésre eltünteti azt az erőt, amely ellen küzdött;

Vagy:

2. Mesterségesen átalakítja azt az erőt, tetszés szerint csökkentve hatalmát;

De Max /Eduard Alexándru Max, 1869-1924/ román származású, lagendás hirü klasszikus francia Bzinész, először Sarah Bernhardt partnere, majd a Comédie-Française tagja ; szuggesztiv megjelenéséről, nagyszerű technikájáról, szeles szerepskalájáról volt ismert. Leghíresebb szerepe a Britannicus Nérója volt, amelyet több, mint ezer Ízben alakított.

39 -