Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

tot felfogja és tudomást vesz róla, a verejték egy pillanat alatt elpárolog, az érzelem elillant és a játék kiszárad.

Eines színész, aki hitelesen meg tudná játszani valódi’ megindultságát. Azok a színészek tehát, akik erre törekednek, kénytelenek hamis érzelmet előállítani. De a könnyek, amelyeket idegeikkel, tremolózó hangjukkal, reszkető kezűkkel csalnak elő, nem tévesztik meg a hozzáértő közönséget, legkevésbé azt a közönséget, amelynek tetszését el kell nyerni.

"Tudom, hogy leginkább azoknak tetszem, akiknek tetszenem kell" - mondja Szophpklész Antigonéja.

Lehetetlenség tehát azt gondolnunk: "meg vagyok rendülve", anélkül, hogy az érzelem azon nyomban meg ne szűnnék. Az ember azt mondja: "meg voltam rendülve”, vagy még inkább azt: "bizonyára meg voltam rendülve, kellett, hogy megrendült legyek".

Jelen időben azt lehet mondani: "ő meg van rendülve". Csak egy másik lény érzelméről vehetünk tudomást. A közönséget illeti tehát a különös öröm, hogy észrevegye és élvesze a színészt átjáró érzelmet.De ha a többé-kevésbé megindult színész valóban megindító, akkor a közönségnek a ma-ga részéről semmit nem kell sem mondania, sem gondolnia, csak az a dolga, hogy átengedje magát az érzelemnek.

Kszményien kifejezve tehát: az érzelem törékeny, illő tünemény, amelyről a színházban senki sem beszél. Mindenki, a társulat is, a közönség is az ő befolyása alatt áll, de csak a cselekvésekkel törődik.

Hogy a színész sir-e vagy nem sir, nem fontos. A lényeg az, hogy megrlkasaon, de úgy, hogy senki ne rekedjen meg ezen a ponton.

A tragédiában, amely óriási fizikai erőkifejtést követel, a túl sok érzelem ártalmas lehat. A tragikus színésznek, minél inkább a ritmuson át közvetíti az érzelmet, annál kevésbé kell idegeit koptatnia ahhoz, hogy ozmózis utján továbbadja azt éz annál inkább a birtokában marad orojénok és tarthatja káabon a nzhés éz kényos szakaszokat.-38 -