Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

Az öt elemi szabály után, amely az igazi - a rendes, a realista - színház alapja, lássuk most a költőibb törek­véseket. Mindenekelőtt itt van a transzponálás szabálya. Mi­után már lelkiismeretesen felépítettük munkánkat /a színé­szi, a rendezői, a tervezői munkát/ az igazságra, megenged­hetjük magunknak, hogy mindent elfelejtünk, mindent letör­lünk és mindent újrakezdünk. És néha, az ihlet jó csillag­zata alatt megtörténik, hogy az ember talál vagy inkább fölfedez egy magatartást, amely első pillantásra látszólag nem az igazra alapul, viszont olyan erényeket foglal magá­ban, amelyek azt vetítik ki, ami több, mint igaz. Ez a köl­tői játékmód. Vegyünk példaként újra Scapint. Föntebb megpróbáltuk leimi azt a módot, ahogyan Scapin szerintünk logikus módon lép színre. Az indítás mód­jának erről a felfogásáról egyébként hasonlóan vélekedett Jouvet is,amikor ő rendezte a Scapint. Mindazonáltal Jouvet a Sespinben nem Így hozott be engem. Jouvet igen nagy ren­dező volt és megengedhette magának, hogy teljes mértékben az igazságra támaszkodva transzponálja ezt az igazságot és belőle kiindulva valami újat találjon ki. Jouvet tehát a Scapin esetében azt találta ki. hogy én ne "bejöjjek" a színpadra, hanem "megjelenjek", mint aki sehonnan sem érkezik. Scapin hirtelen magasodik fel a szín­pad kellős közepén; mintha a szolgák fejedelme jelent vol­na meg. Az igazság törvényét tiszteletben tartották, hiszen Scapin belső ritmusa lassú maradt, de az a tény, hogy be­lépése megjelenéssé változott át, kezdettől fogva olyan poótikus hangnemet adott a darabnak, amely jelenetről je­lenetre tovább visszhangzott. Még ha a Soap in bohózat lenne is, Jouvet-nak akkor is joga volt rá, hogy rendezését a költői bohózat felé hajlítsa. Márpedig Molière nem bohózatnak, hanem vígjátéknak nevezte, vígjátéknak,- 33 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom